Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: az új idény elején visszatérhet a Newcastle United fogadási csalásban érintett játékosa! – hivatalos

Az angol bajnokság (Premier League) hétvégi rajtjára készülő “szarkák” bejelentették, hogy mikortól számíthatnak újra a közel egy évre eltiltott Sandro Tonali játékára.

 

 

Mint ismert, a 24 esztendős játékjogát azok után függesztették fel, hogy fogadási csalásba keveredett hazájában. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által is jóváhagyott eltiltást végül 18-ról 10 hónapra csökkentették, amely most a végéhez közeledik.

A Newcastle kommünikée szerint augusztus 28-tól újra teljes értékű játékosként számíthatnak az AC Milan korábbi középpályásra, aki ezt követően akár az olasz válogatott keretébe is visszaverekedheti magát.

A Newcastle versenynaptárát figyelembe véve, talán reális esély Tonali visszatérésére a meccskeretbe, a szeptember eleji válogatott szünetet követően van, hiszen éppen augusztus 28-án játszana a “szarkák” egy Ligakupa találkozót a Nottingham Forest otthonában; majd négy nap múlva, a Premier League harmadik fordulójában a Tottenham együttesét fogadják a St. James’ Parkban.

(Borítókép: Photo by Serena Taylor/Newcastle United via Getty Images)