Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Ahogyan arról beszámoltunk, a csütörtöki naptól új tulajdonos vette át a Budapest Honvéd irányítását…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján tudatta, hogy Séllei Árpád az új ügyvezető, míg Fórizs Sándor sportigazgatóként segíti a klub további működését.
Az új tulajdonos érkezésével a klub vezetése is változott: távozik Kun Gergely és Séllei Árpád a Honvéd FC Kft. új ügyvezetője. Séllei közel két évtizede, 18 éve dolgozik a magyar futballban, a Haladásnak korábban tulajdonosa és ügyvezetője is volt, a szombathelyi klubtól 2024 januárjában távozott.
“Tudom, hogy a Honvéd és a Haladás szurkolói jó viszonyt ápolnak egymással, így talán mondhatom, hogy testvérklubtól érkezem Kispestre. Tisztában vagyok azzal, hogy egy patinás klubhoz, az egyik legsikeresebb magyar csapathoz érkeztem, amelynek itthon és külföldön rengeteg drukkere van, a korábbi eredmények és a szurkolói bázis pedig okán pedig érthetően nagyok az elvárások. Nehéz helyzetben vesszük át a Budapest Honvédot, de ennél fontosabb, hogy komoly céljaink vannak, szeretnénk sikereket elérni, a férfi és a női szakággal egyaránt. Közben pedig továbbra is kiemelt figyelmet szentelünk a saját utánpótlásunknak, hiszen a Magyar Futball Akadémia egy másfél évtizede jól működő műhely. Fontos, hogy gazdaságilag is stabil klubot építsünk, ehhez megvan a biztos tulajdonosi hátterünk, illetve a futballban szerzett tapasztalatunk is. Tudjuk, hogy a szurkolók sokkal jobb Honvédot szeretnének látni, higgyék el, a mi célunk ugyanez, és bár tisztában vagyunk a vele, hogy a sportban időből van a legkevesebb, de szeretnénk, ha bizalommal és türelemmel lennének felénk” – nyilatkozta az ügyvezető.
Eközben a sportigazgatóként csatlakozó Fórizs 2021-ben már dolgozott együtt Sélleivel Szombathelyen, míg korábban öt éven keresztül a DVTK női csapatát vezette, amely az első osztályban három bajnoki bronzérmet és két Magyar Kupa-ezüstöt szerzett.
“Vannak terveink, fokozatosan kell építkeznünk és egyre jobbá válnunk. A mostani idényben az legfontosabb célunk, hogy jobb eredményt érjünk el, mint az előző szezon kilencedik helye, három éven belül pedig vissza szeretnénk juttatni a Honvédot az első osztályba. Csertői Auréllal nem egyeztek a szakmai elképzeléseink és nagyon korrektül megegyeztünk az elválásról, köszönjük neki az eddigi munkáját. A jövőben szeretnék egy sokat futó, harcias csapatot látni, ahol a mérkőzés után minden játékos úgy jön le a pályáról, hogy mindent megtett a győzelemért, még akkor is, ha ez esetleg nem mindig sikerül. A kemény munkában hiszek, ez ad lehetőséget arra, hogy a csapat sikeresen szerepelhessen” – tette hozzá Fórizs.
Az egymást követő második idényét az NB II-ben kezdő Honvéd az első három forduló alatt négy pontot szerzett a másodosztály új idényében.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!