Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a ZTE a Fehérvár otthonában! – videóval

A labdarúgó NB I 4. fordulójának vasárnapi játéknapján a Fehérvár FC hazai pályán fogadta a Zalaegerszeget.

Már a mérkőzés első pillanataiban közel járt ahhoz a Fehérvár, hogy megszerezzék a vezetést. A 4. percben Christensen indult meg a kapu felé, majd senkitől sem zavartatva 22 méterről célba vette a kaput, de a lövése a felső lécen csattant. Az első negyedórában még két hazai lövést lehetett feljegyezni, ám Gundel-Takács Csongvai, majd Kovács lövését is fogni tudta. A folytatásban is inkább hazai mezőnyfölény volt tapasztalható, de a játékrész közepétől egyre inkább a vendégek akarata érvényesült. Ennek nyomán a 31. percben egy ZTE lehetőség alakult ki. Ekkor Dénes indult meg a kapu felé, majd egy csel után az ötös sarkáról a rövid alsót vette célba, de kevéssel a kapu mellé lőtt. A 34. percben már egy hatalmas védésre volt szükség Tóth Balázstól, aki Kiss távoli, bal felsőbe tartó lövését tolta szögletre. A 39. minutumban egy szépen lejátszott akció végén Mim lőhetett a kapussal szemben a 6 méterről, de kevéssel a bal alsó mellé lőtt. A ráadásban még egy nagyobb védésre volt szükség Tóthtól, aki Szendrei 14 méterről leadott lövését védte bravúrral, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrész is egy Christensen lövéssel indult, akinek a középre tartó próbálkozását ki tudta ütni Gundel-Takács. Ezt követően viszont ismét ZTE lehetőségek jöttek, előbb Sajbán fejelt kapu fölé egy szöglet után, majd Kiss távoli lövése kerülte el kevéssel Tóth kapuját. Az 54. percben aztán megszerezték a vezetést a vendégek! Bedi hibáját tudta kihasználni Dénes, aki lecsapott a labdára, majd ballal estében 7 méterről a bal alsóba gurított, 0-1! A 68. minutumban közel járt az egyenlítéshez a Fehérvár, Stefanelli passza után Kovács Patrik került ziccerbe, de a kapujából jól kimozduló Gundel-Takács testében elakadt a lövés. A 75. percben újabb nagy fehérvári lehetőség alakult ki, Christensen lövése már túljutott Gundel-Takácson, de a gólvonal előtt Safronov tudta kivágni a játékszert. A 84. percben aztán ismét a kapufa mentette meg a Zalaegerszeget, miután Holender gyönyörű tekerése a kapufán csattant. Erre is volt válasz a túloldalon, a 88. percben ugyanis Kiss kevergetett a tizenhatoson belül, majd egy életerős lövést küldött a kapura, ami a keresztlécet találta telibe. A ráadásban is megtett mindent a Fehérvár az egyenlítés érdekében, és ennek végül meg is lett az eredménye! A 95. percben ugyanis egy beívelt szabadrúgás után Kovács Patrik elé került a labda, aki négy méterről a jobb felsőbe lőtt, így mindkét csapat 1-1 ponttal gazdagodott.

Fehérvár FC – Zalaegerszeg 1-1 (0-0)
Helyszín:
Sóstói Stadion Vezette: Káprály Mihály
Gólszerzők:
Kovács P. (90+5.) ill. Dénes (54.)
Sárga lapok: Spandler (37.) ill.-
Kiállítás:ill.-

Fehérvár FC: Tóth –Milicevic (Holender 61.), Spandler, Serafimov, Melnyk (Huszti 46.) – Csongvai, Bedi, Christensen – Kovács M. (Stefanelli 46.), Gradisar (Berki 85.), Katona M. (Kovács P. 61.) Vezetőedző: Pető Tamás

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Safronov, Várkonyi, Medgyes (Nyíri 63.) – Szendrei, Kiss, Sankovic, Bakti (Németh 46.), Mim – Sajbán, Dénes (Vogyicska 78.) Vezetőedző: Márton Gábor

A mérkőzés összefoglalója:

A 4. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Kecskeméti TE – Győri ETO 2-1

Szombat:
Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 0-1
Ferencvárosi TC – Újpest 1-0

Vasárnap:
Fehérvár FC – Zalaegerszeg 1-1
17:45 Paks – Nyíregyháza (Tv: M4 Sport)
20:00 Puskás Akadémia – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore