A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A Manchester United és az Arsenal is heves érdeklődést mutatott, azonban végül a Brighton színeiben köthet ki a török védőtehetség, Ferdi Kadioglu…
(Photo by Mustafa Ciftci/Anadolu via Getty Images)
Immár nem csak az eladásairól lesz ismert a Brighton and Hove Albion, hiszen az idei átigazolási ablak folyamán szinte már irigylésre méltóan gyűjtötte össze magához Európa legnagyobb tehetségeit, amelyek sorát a török védő, Ferdi Kadioglu bővítheti az elkövetkezendő hetek folyamán, az angol sajtó legfrissebb beszámolói szerint.
A 24 éves tehetségért igencsak a pénztárcájába nyúl a Brighton, Kadioglu játékjogáért 35-40 millió eurót vár a Fenerbahce, amely akár új klubrekord is lehet a Sirályok számára az átigazolási piacon.
Az angol sajtó értesülései szerint a török játékos már mindenben megegyezett az angol élvonal középcsapatával, már csak a két klubnak kell közös nevezőre jutni a 24 éves védő költözésével kapcsolatban.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…