Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Campeonato Brasileiro: fölényes győzelemmel erősítette meg első helyét a Botafogo – videóval

A brazil bajnokság (Campeonato Brasileiro) 23. fordulójának vasárnapi rangadóján két riói élcsapat csapott össze egymással…

(Photo by Ruano Carneiro/Getty Images)

A Botafogo a végeredményben a vártnál jóval simábban, 4-1-re diadalmaskodott a Flamengo ellen két hajrábeli találatnak köszönhetően. A hazaiak nagyszerűen kezdték a mérkőzést és egy gyönyörű támadás végén már a harmadik percben megszerezték a vezetést, amikor Marlon Freitas bejátszásából Mateo Ponte fejelt a hálóba. Az első játékrész derekánál a Rubro-Negro ki tudott egyenlíteni, Bruno Henrique egy kiugrás végén elegánsan emelte át a kapujából kimozduló John Victort. A Fogo hiába futballozott aktívabban, az első 45 perc 1-1-es döntetlennel ért véget. A házigazda azonban a térfélcserét követően is mindent megtett, és kevesebb mint tíz perc elteltével visszavette a vezetést, miután Igor da Cruz kotort be közelről egy lecsorgó labdát. Az előny ellenére a Botafogo továbbra is lendületben maradt, további támadásokat vezetett. A második etap felénél a hazaiak tizenegyeshez jutottak, Almada lövését azonban A. Rossi hárítani.Ettől függetlenül a Botafogo végig frissebben futballozott és az utolsó tíz percen belül a csereként beállt Matheus Martins növelte csapata előnyét, majd a hosszabbítás perceiben egy kontra végén újból betalált, kialakítva a találkozó 4-1-es végeredményét.

Győzelmével a Botafogo megerősítette vezető helyét a tabellán, immár öt pontot verve a nála egyel kevesebb mérkőzést játszó Flamengóra.

Botafogo – Flamengo 4-1 (1-1)
Gólszerzők: Ponte (3.), I. da Cruz (54.), Matheus Martins (84., 90+4), ill. Bruno Henrique (24.)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!