Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Mindhárom hazai csapat nyerni tudott a Bajnokok Ligája selejtező körében, azaz előnyből várhatja a visszavágót a Bodo/Glimt, a Dinamo Zagreb és a Lille, utóbbi két együttes ráadásul megnyugtató győzelmet aratott.
(Photo by Josip Regovic/Pixsell/MB Media/Getty Images)
A gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben már három gólt is szereztek a csapatok. A vezetést Björtuft révén a Bodo/Glimt ragadta magához az 52. percben, majd a 62. percben Maatta növelte a norvég klub előnyét. A 75. percben Mimovic találatával szépített a Crvena zvezda, így a szerb csapat számára még életben maradt a továbbjutás reménye.
Bodo/Glimt – Crvena zvezda 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Björtuft (52.), Maatta (62.) ill. Mimovic (75.)
Kiállítva: – ill. –
Nem túlzás talán azt állítani, hogy a hazai környezetben játszó Dinamo Zagreb valószínűleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. A horvát klub a 30. percben Pjaca góljával szerezte meg a vezetés a Qarabaggal szemben. A második félidő hajrájában további két találatot jegyzett még a Zagreb, a 75., majd a 80. percben is Kulenovic volt eredményes, aki ráadásul csereként állt be.
Dinamo Zagreb – Qarabag 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Pjaca (30.), Kulenovic (75., 80.) ill. –
Kiállítva: – ill. –
Kétgólos előnyből várhatja a visszavágót a Lille a Slavia Prahával szemben. Az első játékrész nem hozott gólt, viszont a második félidő folyamán két találat is született. Az 52. percben Jonathan David révén szerezte meg a vezetést a francia gárda, majd a 77. percben Zhegrova volt eredményes.
Lille – Slavia Praha 2-0 (0-0)
Gólszerzők: David (52.), Zhegrova (77.) ill. –
Kiállítva: – ill. –
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…