Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A nemzetközi sajtóban megjelent hírek szerint több külföldi csapat is érdeklődött az MTK Budapest magyar válogatott játékosa iránt…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az MTK Budapest magyar válogatott középpályása, Kata Mihály az M1 aktuális csatornának adott interjújában elárulta, hogy a sajtóban felröppent híresztelések ellenére semmi konkrétum nem született az átigazolása ügyében, így jelenleg annak van esélye, hogy nyáron marad a kék-fehéreknél.
A 22 éves magyar középpályás fiatal kora ellenére megkapta az MTK-nál a csapatkapitányi karszalagot és a magyar válogatottban is lehetőséghez jutott. Kata a kék-fehérek saját nevelésű játékosa, az első csapatban 2018-ban debütált, azóta több mint száz találkozót játszott a klub színeiben. Az elmúlt idényben 31 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, és az újonnan indult kiírásban is mindhárom meccsen játszott.
Kata a korosztályos válogatottakban való meghatározó szerepe után tavaly egyre többször meghívót kapott Marco Rossi felnőtt válogatottjába, ahol a szerbek elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be tavaly szeptemberben. A védekező középpályás eddig három meccsen jutott szóhoz a nemzeti csapatban.
A hírek szerint Kata szolgálatai iránt korábban angol, holland és német csapatok egyaránt érdeklődést mutattak.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…