37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
A játéknap legizgalmasabb mérkőzését produkálta a Puskás Akadémia a Konferencia Ligában, ahol a Fiorentina otthonában gurított hat gólt David de Gea kapujába…
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
Szinte az esélytelen nyugalmával várhatta a mérkőzést a Puskás Akadémia, miután az olasz ellenfelét mindenhol kihozták a párosítás toronymagas favoritjának, azonban a magyar csapat nem csak helytállt, hanem kifejezetten zavarba is hozta az olasz élvonalbeli klubot.
Az első félidő folyamán szinte már mesébe illően kezdődött a mérkőzés, Nagy Zsolt már a 9. percben büntetőt értékesíthetett, majd mindössze 3 perccel a vezető találat megszerzését követően Soisalo is betalált, így okozva eufóriát a vendég szektor számára, a hazai közönség legnagyobb meglepetésére.
A félidei sípszót megelőzően a hazaiak kezdtek magukhoz térni a sokkból, ezt pedig mi sem jelezte jobban, mint a 45+3. percben lőtt szépítő találat, Scottil megmozdulásának köszönhetően.
A második etapban feljebb tekerte a sebességet a Fiorentina, az olasz támadó gépezet pedig szépen lassan felőrölte a magyar védelmet, először Martinez-Quarta a 67. percben, majd Kean a 75. percben talált be, így megfordítva a mérkőzést.
A hajrában azonban jött a csattanó, a magyar csapat a 89. percben egyenlített ki, Golla találatának köszönhetően, így kisebb csodát végrehajtva az olaszok vendégeként, mindent reményt életben tartva ahhoz, hogy a Puskás Akadémia hazai pályán kiharcolhassa a továbbjutást.
Fiorentina – Puskás Akadémia 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Scottil (45+3.) Martinez-Quarta (67.) Kean (75.) ill. Nagy (9.) Soisalo (12.) Golla (89.)
Kiállítás: – ill. –
Fiorentina: De Gea – Martínez Quarta, Pongracic, Ranieri – Kayode, Bianco, Mandragora, Parisi – Colpani , Beltrán, Sottil.
Puskás Akadémia: Pécsi – Maceíras, W. Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Nissilä, Favorov, Plsek – Soisalo , Puljic, Nagy Zs.
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…