Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A magyar válogatott szövetségi kapitánya hosszabb interjút adott a közmédia sportcsatornájának…
(Photo by Carl Recine/Getty Images)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az M4 Sportnak adott hosszabb interjújában visszatekintette a nyári Európa-bajnokságra és a közelgő Nemzetek Ligája küzdelmeiről is beszélt.
“Az embernek önkritikusan is át kell gondolnia a dolgokat, s még egyszer ugyanazokat a hibákat nem szabad elkövetnünk. Remélem, ez már a következő mérkőzésen is látszódni fog. Időre volt szükségem, hogy megemésszem a történteket. Nehéz volt, hogy Skócia ellen vasárnap játszottunk, így ki kellett várni a többi meccs eredményét, amelyek eldöntötték a sorsunkat. Ami Grúzia és Portugália között történt, az megismételhetetlen, de ami megtörtént, az megtörtént. Nem lett volna szabad másokra alapoznunk a továbbjutásunkat. Arra kell összpontosítanunk, hogy ne féljünk az egy-egy elleni játéktól. Most ez a labdarúgás jövője.”
“Lesznek új arcok a szeptemberi Nemzetek Ligája-keretben, de meglesz az oka annak, ha újoncot avatunk. A nagyobb játékperccel bíró játékosokat szeretem választani, valamint elvárom mindenkitől, hogy legyen benne győzni akarás és örüljön annak, ha meghívják a válogatottba. Mert ha nem örül neki, akkor ott valami nincs rendben” – tette hozzá az olasz szakembert.
“Nagyon jó volt látni a derbin, ahogy visszatért a pályára. Egy ilyen sérülés nyomot is hagyhatott volna benne, de a derbin úgy játszotta meg a labdákat, mintha mi sem történt volna” – mondta el Rossi a sérülésből visszatérő Varga Barnabásról.
“Nálunk ő nem annyira 10-es, hanem inkább egy mindenes középpályás. Egy kicsit máshogy használjuk őt, mint a Liverpool” – említette Szoboszlai Dominik posztja kapcsán.
Rossi leszögezte, hogy a magyar válogatottnak úgy kell tekintenie a Nemzetek Ligájára, mint egy világbajnoki előselejtezőre, hiszen ettől is függ, hogy milyen csoportba kerül a csapat a vb-kvalifikációban.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…