Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kölcsönadta középpályását, Hans Nicolussi Cavigliát a Venezia csapatának.
(Photo by Ivan Romano/Getty Images)
A Juventus gárdája hivatalos közösségi felületein tudatta, hogy kölcsönadta középpályását Hans Nicolussi Cavigliát a Venezia csapatának a 2024/2025-ös szezonra. A 24 éves játékos kölcsönvételéért 0,5 millió eurót fizetett az újonc gárda, de opciós vásárlási jogot is szereztek Cavigliára, amit további 4,5 millió euró ellenében aktiválhatnak majd.
A Juventus akadémiájáról kikerülő középpályás esetében nem ez lesz az első alkalom, hogy kölcsönben szerepel, korábban a Perugia, a Parma, a Südtirol és a Salernitana csapatában is megfordult már. A Juve felnőttei között eddig összesen 13 meccsen léphetett pályára, amelyeken 1 gólpasszt jegyzett. Nicolussi Caviglia nem szerepelt az újonnan kinevezett Thiago Motta terveiben, külön is edzett a kerettől, így a távozása nem meglepő.
A 24 éves játékost 2026 nyaráig köti a szerződése a Juventushoz. Piaci értékét 3 millió euróra teszi a transfermarkt.
Nicolussi Caviglia joins Venezia FC.
Welcome, Hans. https://t.co/KcxN4QsGF1 pic.twitter.com/dYNnM5BYrm— Venezia FC (@VeneziaFC_EN) August 22, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…