A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Nemzetközi sajtóinformációk szerint az Inter egy hazájában futballozó argentin hátvéddel készül erősíteni…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
César Luis Merlo információi szerint az Inter megállapodott a Talleres Córdoba fiatal védője, Tomás Palacios leigazolásáról, akinek megszerzéséért a várakozások szerint 6.5 millió eurót fognak fizetni.
A 21 éves középhátvéd a La T utánpótlásában nevelkedett, majd 2022-ben mutatkozott be a profik közt. Palacios azóta mindössze nyolc mérkőzésen jutott szóhoz nevelőegyesülete színeiben, így a több játéklehetőség érdekében kölcsönadták az újonc Independiente Rivadaviához, idén eddig 16 tétmérkőzést játszott a csapat színeiben.
A tehetséges védőjátékos 2022-ben öt mérkőzésen lépett pályára az U20-as válogatottban, és nyitott arra, hogy Európában folytassa pályafutását.
A forrás úgy tudja, hogy a játékos már elutazott a milánóiakhoz, hogy megkösse ötéves szerződését az új csapatával.
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…