Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Joao Pedro 95. percben szerzett gólja okozta a Manchester United vesztét! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 2. fordulóját a Brighton és a Manchester United összecsapása nyitotta.

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

A 12. percben alakult ki a mérkőzés első nagy lehetősége, ekkor Dalot tudott megindulni a bal szélen, majd a centerezése teljesen üresen találta a hosszún érkező Diallót, aki viszont 7-8 méterről a kapu mellé belsőzött. A következő helyzet a 24. minutumban érkezett, amikor Diallo beívelése után Casemiro tudott fejelni, de a próbálkozása a léc felett hagyta el a játékteret. A 27. percben Dalot vette célba Steele kapuját jó 25 méterről, de a tekerése kevéssel célt tévesztett. A 32. percben aztán első nagy lehetőségéből megszerezte a vezetést a Brighton. miután Mitoma balról tökéletesen centerezett Welbeck elé, aki közelről a kapuba kotorta a labdát, 1-0! A kapott gólt követően is igyekezett támadóbban fellépni a Manchester United csapata, de komoly helyzeteket nem tudtak a szünetig kialakítani, sőt időnként a Brighton is közel járt ahhoz, hogy megszerezzék második góljukat, így 1:0-s állással vonulhattak a pihenőre a felek.

A második játékrész elején nagyon közel járt a Brighton az előnyük megduplázásához, miután Milner ziccerben el tudta pöccinteni a labdát Onana mellett, de az egyik védő önfeláldozóan bevetődve a gólvonal előtt tisztázni tudott. Az 58. percben Welbeck duplázhatta volna meg a góljai számát, de a szögletből érkező beívelés után a fejese a felső lécen csattant. A két nagy kihagyott lehetőség aztán megbosszulta magát, a 60. percben ugyanis egalizálni tudott a Manchester United! Amad Diallo tört be a szélről, majd a hosszú sarkot vette célba, de a bevetődő van Heckéről így is a hálóban kötött ki a játékszer, 1-1! A 70. percben közel járt a vezetés megszerzéséhez a Manchester United, de Garnacho hiába talált a hálóba, a gólvonal előtt Zirkzee is hozzáért a labdához, ő pedig lesen tartózkodott a lövés pillanatában. A véghajrában mindkét csapat hajtott a győztes gól megszerzéséért, de a ráadásig egészen nagy lehetőség nem alakult ki. A 94. percben Enciso tekerését lehetett feljegyezni, ami kevéssel kerülte el Onana kapuját, de a 95. percben a Brighton már eredményes tudott lenni! Ekkor Adingra jobbról érkező beadása tökéletes volt a teljesen üresen maradó Joao Pedro részére, aki fejjel bevette a kaput, 2-1! Ezt követően a Unitednak már nem volt ideje újabb gólt szerezni, így a Brighton szezonbeli második bajnokiján is begyűjtötte a három pontot.

Brighton – Manchester United 2-1 (1-0)
Helyszín:
Amex Stadion Vezette: C. Pawson
Gólszerzők:
Welbeck (32.), Joao Pedro (90+5.) ill. Diallo (60.)
Sárga lapok: van Hecke (89.) ill. Diallo (76.), Mainoo (78.)
Kiállítás:ill.-

Brighton: Steele – Hinshelwood, Dunk, van Hecke, Veltman – Gilmour (Ayari 90.), Milner (Baleba 73.) – Mitoma (Adingra 90.), Joao Pedro, Minteh (Rütter 90.) – Welbeck (Enciso 79.) Vezetőedző: Fabian Hürzeler

Manchester United: Onana – Mazraoui, Maguire (de Ligt 79.), Martinez, Dalot – Casemiro, Mainoo – Diallo (Antony 90.), Mount (Zirkzee 46.), Rashford (Garnacho 65.) – Fernandes (McTominay 79.) Vezetőedző: Erik ten Hag

A mérkőzés összefoglalója:

Az 2. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Brighton – Manchester United 2-1
16:00 Crystal Palace – West Ham United
16:00 Fulham – Leicester City
16:00 Manchester City – Ipswich Town (Tv: Spíler 1)
16:00 Southampton – Nottingham Forest
16:00 Tottenham – Everton (Tv: Match 4)
18:30 Aston Villa – Arsenal (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Bournemouth – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
15:00 Wolverhampton – Chelsea (Tv: Match 4)
17:30 Liverpool – Brentford (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore