A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
Az angol bajnokság (Premier League) 2. fordulójának szombati játéknapján a címvédő Manchester City az újonc Ipswich Town csapatát látta vendégül.
(Photo by Peter Byrne/PA Images via Getty Images)
Ahogyan az várható volt, az első percektől kezdve komoly fölényben futballozott a Manchester City, a vezetést mégis az Ipswich szerezte meg. A 7. percben Johnson ugratta ki kiváló ütemben Szmodicsot, akinek a lövésébe Ederson ugyan bele tudott érni, de a labda így is a hálóban kötött ki, 0-1! Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme, a 10. percben ugyanis büntetőhöz jutott a Manchester City, miután Davis szabálytalankodott Savinhoval szemben. A labda mögé Haaland állt, ő pedig higgadtan értékesítette a lehetőséget, 1-1! Mindössze 3 perc elteltével már újabb gólt ünnepelhetett a hazai gárda. Savinho támadta le a kapust, akitől meg is tudta szerezni a labdát, majd Kevin De Bruynének már csak az üresen maradt kapuba kellett passzolnia, 2-1! Alig több, mint egy perc elteltével aztán ismét gólt kapott az Ipswich! De Bruyne ugratta ki Haalandot, aki eltolta a labdát a rosszul kimozduló Muric mellett, majd a kapuba emelte a játékszert, 3-1! A 28. minutumban majdnem megszületett a 4. hazai gól is, de Rico Lewis 11 méterről leadott lövése a felső lécet találta telibe. Egy perccel később De Bruyne próbálkozott távolról, de ez a lövés is a felső lécen csattant.
A második játékrész már jóval nyugodtabb hangulatban csordogált, így a helyzetek száma is alaposan lecsökkent. A 64. percben így is egy hatalmas védésre volt szükség Murictól, aki bravúrjával Haalandot akadályozta meg a mesterhármas megszerzésében. A folytatásban is a Manchester City akarata szerint alakultak az események, uralták és irányították a játékot, de egyben pihentek is, azáltal, hogy eldugták a labdát az Ipswich elől. A véghajrában aztán végül így is összejött a mesterhármas Haalandnak, aki a 88. percben megszerezte a labdát a tizenhatos előterében, majd ballal kilőtte a jobb alsót, 4-1! A Manchester City így végül tükörsima győzelmet aratott az újonc ellen, amelynek ezúttal is a tisztes helytállás jutott.
Manchester City – Ipswich Town 4-1 (3-1)
Helyszín: Etihad Stadion Vezette: Samuel Allison
Gólszerzők: Haaland (11. – büntető, 16., 88.), De Bruyne (14.) ill. Szmodics (7.)
Sárga lapok: Dias (59.), Grealish (90+5.) ill. Morsy (36.), Szmodics (55.), Al-Hamadi (90+4.)
Kiállítás: –ill.-
Manchester City: Ederson – Gvardiol, Dias, Akanji – Kovacic (Stones 50.), Lewis – Doku (Grealish 71.), De Bruyne (Nunes 90.), Silva, Savinho (Gündogan 71.) – Haaland (McAtee 90.) Vezetőedző: Pep Guardiola
Ipswich Town: Muric – Johnson, Tuanzebe (Edmundson 89.), Woolfenden, Greaves, Davis – Hutchinson (Chaplin 89.), Morsy, Luongo (Taylor 72.), Szmodics (Harness 72.) – Delap (Al-Hamadi 83.) Vezetőedző: Kieran McKenna
A mérkőzés összefoglalója:
Az 2. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Brighton – Manchester United 2-1
Crystal Palace – West Ham United 0-2
Fulham – Leicester City 2-1
Manchester City – Ipswich Town 4-1
Southampton – Nottingham Forest 0-1
Tottenham – Everton 4-0
18:30 Aston Villa – Arsenal (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 Bournemouth – Newcastle United (Tv: Spíler 1)
15:00 Wolverhampton – Chelsea (Tv: Match 4)
17:30 Liverpool – Brentford (Tv: Spíler 1)
A bajnokság aktuális állása:
A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…