A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Az orosz bajnokság (Premjer Liga) szombati játéknapján a listavezető Zenit Szentpétervár és a Szpartak Moszkva csapott össze egymással…
(Photo by Srdjan Stevanovic/Getty Images)
A Zenit Szentpétervár és a Szpartak Moszkva rangadója küzdelmes körülmények közt gól nélküli döntetlennel ért véget. Az első játékrészben egyenlő erők csatája dúlt a pályán, mindkét csapat előtt csak elvétve adódtak lehetőségek. A szünet után a péterváriak többet veszélyeztettek, azonban a 62. percben Erakovic rövid időn belül a második sárga lapját is megkapta, így a kiállítás sorsára jutott. A Zenit az utolsó félórában minden erejével a védekezésre koncentrált, a fővárosiak pedig hiába játszottak mezőnyfölényben, Dejan Sztankovics csapata képtelen volt bevinni a győztes gólt, csak egy pontot szereztek.
A Ferencváros korábbi edzője által irányított Szpartak hat forduló alatt 11 pontot gyűjtött, és zsinórban az ötödik fellépését vívta meg veretlenül, így negyedik a tabellán, azonban hárompontos lemaradását nem tudta csökkenteni az éllovas Zenittel szemben.
A zöld-fehérektől igazolt játékosok közül Marquinhos csereként lépett pályára a moszkvai gárda színeiben, Myenty Abena azonban nem lépett pályára a találkozón.
Zenit Szentpétervár – Szpartak Moszkva 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –
Kiállítva: Erakovic (62.), ill. –
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…