Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A védekezést és az agresszivitást kifogásolta az AC Milan edzője

Az olasz bajnokság (Serie A) új idényének második fordulójában az AC Milan 2-1-es vereséget szenvedett az újonc Parmától…

(Photo by Image Photo Agency/Getty Images)

A rajtnál beragadó AC Milan nyáron kinevezett vezetőedzője, Paulo Fonseca ismét elismerte a felelősséget csapata balul sikerült mérkőzését követően:

“Leginkább engem terhel a felelősség mindazért, ami a csapat körül történik. Nem akarok kibújni a felelősség alól. Világos számomra, hogy problémánk van a védekezéssel és az agresszivitással. Próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, de amikor átjátszották a letámadásunkat, képtelenek voltunk visszarendeződni és túlságosan passzívak voltunk. Úgy gondolom, hogy a felkészülés jól sikerült, az edzéseken is jól működtek a dolgok, aztán jön a mérkőzés és úgy viselkedünk, amit nehéz megmagyarázni. Összetett problémával állunk szembe, melyet nekünk kell megoldanunk.”

A Rossoneri a portugál szakember irányításával az első két fordulóban mindössze egyetlen pontot szerzett, miután a pármai vereséget megelőzően kétgólos hátrányból mentett pontot a Torino ellen az első fordulóban.

Az AC Milan a harmadik körben a két meccsről három ponttal bíró Lazio otthonában vív fontos mérkőzést.