Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kapusposzton is erősít az Atlético Madrid – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az Atalanta argentin kapusa az Atlético Madridban készül folytatni pályafutását…

(Photo by Giacomo Cosua/NurPhoto via Getty Images).

Germán García Grova információi szerint az Atlético Madrid együttese vételi opcióval kölcsönveszi az Atalanta kapusát, Juan Mussót, miután a felek közt megszületett a megállapodás a transzferről.

A 30 esztendős hálóőr hazájában a Racing Club kapuját védte, majd 2018-ban tette át székhelyét az öreg kontinensre. Musso azóta három éven át az Udinese első számú kapusa volt, az elmúlt három évben pedig 99 mérkőzésen a bergamóiak ketrecét őrizte, a klub azonban a fiatal feltörekvő hálóőr, Marco Carnesecchi jelenléte miatt hajlandó lemondani róla. Musso eddig Európában kizárólag az olasz élvonalban védett. Ugyanakkor minden bizonnyal a madridiaknál is csak Jan Oblak váltótársaként számítanak a szolgálataira.

A klubváltását követően a “matracosoknál” számtalan honfitársával játszhat együtt, hiszen Diego Simeone csapatában játszik a közelmúltban szerződtetett Julián Álvarez mellett Nahuel Molina, Rodrigo De Paul vagy éppen Ángel Correa is.

Musso 2019 óta gyakran volt tagja az argentin válogatott keretének, azonban az Albiceleste színeiben eddig csupán két mérkőzésen léphetett pályára, idén részese lehetett a Copa América-győzelemnek.