Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koszta gólja döntött a görög bajnokság magyar rangadóján

A görög bajnokság (Szuperliga) 2. fordulójának vasárnapi játéknapján két magyar érdekeltségű csapat csapott össze egymással…

(Photo by Yong Teck Lim/Getty Images)

A görög bajnokság vasárnapi magyar rangadóján a Volosz házon kívül aratott 1-0-s győzelmet az Aszterasz Tripolisz ellen. Mindkét oldalon pályára lépett egy-egy magyar támadó, a hazaiaknál Ádám Martin, a vendégeknél Koszta Márk kezdett. Utóbbi a mérkőzés főszereplője lett, ugyanis a 12. percben Koszta szerezte a találkozó egyetlen gólját. A meccs nagy részében a házigazda jelentős mezőnyfölényben futballozott, mindez azonban meddőnek bizonyult, mert nem tudták bevenni a mindvégig hibátlanul védő Siabanis kapuját.

Ádám végig játszotta a mérkőzést, a győztes gólt szerző Kosztát a 66. percben cserélték le, míg a Volosznál Kovács Dániel cserekapus volt.

A vendégek sikere azt jelentette, hogy két forduló után mindkét csapat három-három ponttal rendelkezik az új szezonban.

Aszterasz Tripolisz – Volosz 0-1 (0-1)
Gólszerző:ill. Koszta M. (12.)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore