Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Sallói is betalált a Sporting Kansas City fölényes győzelme során – videóval

Az MLS vasárnap hajnali játéknapján a felzárkózásban bízó Sporting Kansas City az Orlando City SC együttesét látta vendégül…

(Photo by Bill Barrett/ISI Photos/Getty Images)

A csapnivaló szezonkezdés után egyre jobb eredményeket elérő Sporting Kansas City a legutóbbi mérkőzésén 3-0-s győzelmet aratott az Orlando City SC ellen. A mérkőzés elején a vendégek előtt adódtak lehetőségek, azonban képtelenek voltak betalálni. Az első játékrész második felében az SKC egyre inkább átvette az áirányítást, több helyzetet dolgozott ki és a kimaradt lehetőségeket követően a szünet előtt a vezetést is megszerezte, amikor Jake Davis tört be a tizenhatoson belülre és helyezett a hálóba. A szünet után az első helyzetek a vendégek előtt adódtak, azonban bő öt perc elteltével egy kontra végén Thommy lekészítéséből Sallói Dániel közelről eredményes tudott lenni, megduplázva ezzel csapata előnyét. A második játékrész derekánál az Orlando szépíthetett volna, de a létszámfölényes kontra végén Enrique lesről talált a hálóba. Húsz perccel a vége előtt az SKC tíz emberre fogyatkozott Agada kiállítása miatt. A floridaiak képtelenek voltak közelebb zárkózni, azonban a rendes játékidő lejárta után a csereként beállt Remi Walter bombagóljával a hazaiak ismét betaláltak, így 3-0-s győzlemet értek el.

A Sporting KC továbbra is a nyugati konferencia 12. helyét foglalja el, a csapat magyar légiósa másodszor volt eredményes a 2024-es idényben.

Sporting Kansas City – Orlando City SC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: J. Davis (45.), Sallói D. (52.), Walter (90+2.), ill.
Kiállítva: Agada (70.), ill.

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore

Standings provided by Sofascore