Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Olasz sajtóbeszámolók szerint a Juventus eladásra szánt labdarúgója a Barcelona alkalmazásába állhat…
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
A Tuttosport beszámolói szerint a Barcelona és a Juventus vezetősége egyezségre jutott Federico Chiesa klubváltását illetően, aki 12 millió euróért cserébe szerződhet a torinóiaktól a katalánokhoz.
A 26 éves szélső 2020 őszén került a Juventushoz, először a Fiorentinától kölcsönben, majd később végleg megszerezték a játékjogát. Chiesa ez idő alatt 131 mérkőzésen 32 gólt szerzett és 23 gólpasszt jegyzett a csapat színeiben, de menet közben egy súlyos sérülés is nehezítette a kibontakozását, a legutóbbi idényben pedig sok kritika érte őt házon belül a teljesítménye miatt. Chiesa kilencszer volt eredményes a Serie A 2023-2024-es idényében 33 pályára lépés alatt.
Chiesa mindemellett alapembere volt Roberto Mancini 2021-ben Európa-bajnoki címet nyerő olasz válogatottjának. A Juventus játékosa 2018 óta 51 pályára lépést vállalt az Azzurri színeiben, ezeken hét gólt szerzett.
A játékos jelenlegi szerződése jövő nyárig érvényes a torinóiaknál, így ezen a nyáron még átigazolási díj ellenében válhatnak meg tőle. A klub a hírek szerint sürgeti a mielőbbi eladását, mert Chiesa neve nem szerepel a nyáron kinevezett új vezetőedző, Thiago Motta tervei között.
Chiesát korábban egy sor olasz vetélytárssal boronálták össze, azonban a hírek szerint inkább külföldön szeretne játszani.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…