Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Celtictől Matt O’Rileyt.
(Photo by Ross MacDonald/SNS Group via Getty Images)
Matt O’Riley iránt számos sztárcsapat érdeklődött az elmúlt időszakban, és a mai nap folyamán végül a Celtic el is engedte egyik legnagyobb értékét. A Brighton gárdája ugyanis hivatalos közösségi felületein jelezte a dán futballista szerződtetését, akiért a transfermarkt adatai szerint 29,5 millió eurót fizettek. Skót együttes korábban sosem kapott ekkora összeget egy játékosáért, a rekordot tavaly Jota állította fel, akiért 29,1 millió eurót kaptak a zöld-fehérek az Al-Ittihadtól.
A 23 éves középpályásnak fantasztikusan sikerült az előző szezonja a Celtic színeiben, ahol 49 mérkőzésen 19 gólig és 18 gólpasszig jutott. Nem meglepő módon már a téli átigazolási időszakban megkörnyékezték őt topcsapatok, az Atlético Madrid konkért ajánlatot is tett. A nyár folyamán az Atalanta próbálta meg megszerezni a dán futballistát, akiért öt ajánlatot is tettek, ám ezeket rendre visszautasította a Celtic.
Matt O’Riley 2022 januárjában 1,8 millió euróért került a Celtichez az MK Dons csapatától. A skót klub színeiben összesen 124 meccsen kapott lehetőséget, amelyeken 27 találatot és 35 előkészítést jegyzett. Az új szerzemény a Brightonnál 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá.
We are pleased to confirm the club has completed the signing of midfielder Matt O’Riley from Celtic, for an undisclosed fee! 🤝
— Brighton & Hove Albion (@OfficialBHAFC) August 26, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…