Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Újpest a Ferencváros kezéről csaphatja le a magyar válogatott játékosát – sajtóhír

Hazai sajtóbeszámolók szerint a Ferencváros helyett az Újpestnél köthet ki a Torino magyar válogatott játékosa…

(Photo by Marco Canoniero/LightRocket via Getty Images)

A csakfoci.hu beszámolói szerint elképzehető, hogy a Torino hazatéréssel kacérkodó magyar válogatott középpályása, Horváth Krisztofer nem a Ferencvároshoz, hanem a több játéklehetőség érdekében az Újpesthez szerződhet.

A 22 éves támadó középpályás a Hévíz és a Zalaegerszeg csapatában nevelkedett, majd 2019-ben a SPAL-hoz került először Olaszországba. Horváth 2020-ban szerződött a Torinóhoz, azonban a nagy múltú együttes első csapatában egyetlen mérkőzést sem játszott, azóta rendszerint hazánkban játszott kölcsönben. Az elmúlt években Szegedre, Debrecenbe, végül pedig Kecskemétre adták kölcsön. Utóbbinál az előző másfél idényt töltötte, ezalatt 47 bajnoki mérkőzésen 17 gólt szerzett, valamint kiosztott 8 gólpasszt, és a KTE legjobbjai közé tartozott.

Horváth rendszeresen tagja volt az U21-es válogatott keretének, az utóbbi időben pedig a felnőtt válogatottban is meghívást kapott, mostanáig két mérkőzésen lépett pályára a nemzeti együttesben.

A forrás úgy tudja, hogy a Fradi már nyár elején szerette volna megszerezni Horváthot, majd nemrégiben újra egyeztettek egymással a felek, az FTC ugyanis nem mondott le a leigazolásáról és kölcsönvette volna őt vételi opcióval. Horváth azonban a hírek szerint elsősorban olyan csapatot szeretne választani, ahol garantálják neki a kezdőcsapatot és a folyamatos játéklehetőséget, mindez pedig a lila-fehéreknél vélhetően valószínűleg sokkal inkább kivitelezhető lenne.