Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Marco Rossi négy újoncot hívott meg a magyar válogatottba – HIVATALOS

A magyar válogatott szövetségi kapitánya kedden kora délután tűzte ki a nemzeti csapat keretét a szeptemberi NL-mérkőzésekre…

(Photo by Christian Kaspar-Bartke – UEFA/UEFA via Getty Images)

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az ígéretének megfelelően szép számmal hívott meg új játékosokat a nemzeti csapat következő keretébe.

A 26 fős névsora először került be Gergényi Bence, Nikitscher Tamás, Vas Gábor és Yaakobishvili Antal, de ismét meghívót kapott Dárdai Pál és Tóth Balázs is. A szövetségi kapitány a korábban elmondottaknak megfelelően ezúttal csak olyan játékosokat hívott meg, akik rendszeresen játszanak klubjaikban és teljesítményük is megfelelő a nemzetközi szinten megkívántaknak.

Az Európa-bajnokságon résztvevő játékosok közül Szappanos Péter, Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila, Kleinheisler László és Callum Styles sem kapott ezúttal meghívót.

A magyar válogatott szeptember 7-én Németország vendégeként kezdi a Nemzetek Ligája szereplését, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovina válogatottját fogadja a Puskás Arénában.

“Az egyik legfontosabb befolyásoló tényező ezúttal az volt, hogy több játékosunk sem játszik a klubcsapatában. Rájuk nem számíthatok, ez viszont kitűnő lehetőséget adott arra, hogy olyan fiatalokat hívjak meg, akiket már figyelünk egy ideje, rendszeresen játszanak csapataikban, és jól is teljesítettek az utóbbi időben. Yaakobishvili Antal például a csapata össze felkészülési mérkőzésén játszott, bár a tétmeccseken már nem, de mégis itt volt az ideje, hogy meghívjuk a válogatottba. Tóth Balázs is visszatér a kapusok közé. Úgy gondolom, hogy kifejezetten jó, hogy a két rutinos kapusunk, Gulácsi és Dibusz mellett egy fiatal tehetség kap lehetőséget, pláne, hogy Szappanos épp a napokban szerződött Szaúd-Arábiába, így értelmetlen lett volna most őt hazahívni. Vas és Gergényi is rendszeresen játszanak klubcsapataikban, és hosszú ideje figyeljük már őket, így most, amikor több védőnket sem tudtuk meghívni meccshiány miatt, szinte magától értetődő volt, hogy lehetőséget kapjanak. A középpályán Styles sincs játékban, ezért döntöttem Nikitscher behívása mellett. Nagyon jó tulajdonságokkal bír: magas, jól fejel, jól helyezkedik és nem nagyon vannak ki nem kényszerített hibái, így jó lesz őt is személyesen megismerni. A támadóknál Dárdai Pál tér vissza hozzánk. Ő is a Hertha majdnem minden felkészülési meccsén játszott, most ráadásul testvérével, Marcival együtt lesz a keretben, és remélem, hogy a Herthában is egyre többször lesznek majd kezdők mindketten” – nyilatkozta a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

“A németeknél 4-5 poszton biztosan lesz változás az Európa-bajnokságon látott csapatukhoz képest, hiszen többen is visszavonultak – elemezte az ellenfeleket a szövetségi kapitány. – Ugyanakkor a helyükre is topligákból érkeznek játékosok. Julian Nagelsmann legalább 50 topjátékosból állíthatja össze keretét. A németek tehát teljesen más szintet képviselnek, mint mi, de ettől függetlenül minden meg fogunk tenni azért, hogy megnehezítsük a dolgukat. Bosznia-Hercegovinának új szövetségi kapitánya van, így második ellenfelünket valamivel kevésbé ismerjük, de egy fizikálisan erős, magasan presszingelő csapatról beszélünk, amely nem véletlenül van a Nemzetek Ligája A-ligájában. Itt egyébként ugyanaz a helyzet, mint az Eb-n: könnyű ellenféllel ezen a szinten nem játszhatunk. Ha valaki azt gondolja, hogy Bosznia könnyű ellenfél lesz, az hatalmasat téved!” – tette hozzá Rossi.

A magyar válogatott aktuális kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Hátvédek: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC), Gergényi Bence (Újpest FC), Orbán Willi (RB Leipzig), Vas Gábor (Paksi FC), Yaakobishvili Antal (Girona)
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien), Kata Mihály (MTK Budapest), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Nego Loic (Le Havre AC), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin)
Támadók: Ádám Martin (Asztérasz Tripolisz), Csoboth Kevin (FC St. Gallen), Dárdai Pál (Hertha BSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Torino), Sallai Roland (SC Freiburg), Szoboszlai Dominik (FC Liverpool), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

A magyar válogatott programja a Nemzetek Ligájában

Szeptember 7. 20.45: Németország−Magyarország
Szeptember 10. 20.45: Magyarország−Bosznia-Hercegovina
Október 11. 20.45: Magyarország−Hollandia
Október 14. 20.45: Bosznia-Hercegovina−Magyarország
November 16. 20.45: Hollandia−Magyarország
November 19. 20.45: Magyarország−Németország