Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Megbízható nemzetközi sajtóbeszámolók szerint brazil sztárcsapathoz készül szerződni a Southampton középpályása…
(Photo by Alex Dodd – CameraSport via Getty Images)
Germán García Grova beszámolói szerint a Southampton argentin középpályása, Carlos Alcaraz a brazil Flamengóban készül folytatni pályafutását, amely 20 millió dolláros átigazolási díjat fizethet érte.
A 21 éves középpályás hazájában a patinás Racing Club együttesében nevelkedett, ahol 2020 januárjában mutatkozott be a profik közt. A 2021-es második kiírásban már gyakori tagja volt az első csapatnak, 18 találkozón került bevetésre. A 2022-es naptári esztendőben 42 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett, ugyanakkor a Boca Juniors elleni Trofeo de Campeones az ő tiszteletlen gólöröme miatt szakadt félbe, miután a nézők provokálása után az ellenfél játékosai megtámadták őt, akik közül a játékvezető annyit kiállított, hogy nem folytatódhatott a mérkőzés.
Alcaraz tavaly januárban szerződött a Sotonhoz, és az előző idény második felében 18 meccsen négy gólt és két gólpasszt jegyzett a kieső csapat színeiben. Az előző másodosztályú idény első felében 23 fellépés alatt háromszor volt eredményes egy előkészítés mellett, majd tavasszal nyolc bajnokin és két kupameccsen kevesebb mint 250 perc játéklehetőséghez jutott a zebramezesek színeiben.
A forrás úgy tudja, hogy a riói gárda ötéves szerződést fog kötni a dél-amerikai visszatérésre készülő labdarúgóval.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…