Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese hivatalos oldalán tudatta, hogy kölcsönadta középpályását, Salih Özcant a Wolfsburg csapatának.
(Photo by Ralf Ibing – firo sportphoto/Getty Images)
A Borussia Dortmund gárdája hivatalos közösségi felületein tudatta, hogy kölcsönadta középpályását, Salih Özcant a 2024/2025-ös szezonra. A török futballista ligán belül maradt, ugyanis a Wolfsburg együttesénél fogja tölteni az előttünk álló idényt. A klubok közleményei alapján a megállapodás egy “dry loan”, ami azt jelenti, hogy vásárlási opciót nem tartalmaz, Özcan az idény végén vissza fog térni a Dortmund keretéhez.
Salih Özcan 2022 nyarán igazolt a sárga-feketékhez, akik 5 millió eurót fizettek érte a Köln csapatának. A Dortmund színeiben az elmúlt két évben 70 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólpasszt jegyzett. A mostani idényben viszont minden bizonnyal jóval kevesebb játéklehetőséghez jutott volna, így végül a kölcsönadás mellett döntöttek a felek. A török futballistát a szerződése 2026 nyaráig köti a Dortmundhoz, piaci értékét pedig 10 millió euróra teszi a transfermarkt.
Welcome Salih! 👏 🇹🇷
Salih Özcan joins from Borussia Dortmund on loan for this season, welcome! 🐺 #VfLWolfsburg 🟢⚪️ pic.twitter.com/86uiWK59sA
— VfL Wolfsburg EN/US 🇬🇧 🇺🇸 (@VfLWolfsburg_EN) August 28, 2024
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…