A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) újoncként gyengén rajtoló ETO FC Győr az elmúlt napokban több játékos érkezését is bejelentette…
(Photo by Zac Goodwin/PA Images via Getty Images)
Az ETO FC Győr hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a 2024-2025-ös szezonra kölcsönvette a balhátvéd, Daniel Stefulj szolgálatait a Dinamo Zagrebtől.
A 24 esztendős balhátvéd többek közt az NK Zagreb utánpótlásában nevelkedett, majd a felnőttek közt a Dinamo előtt megfordult a Rijekában is, valamint több alkalommal kölcsönadták őt, így játszott a szlovén Celje vagy éppen a horvát Slaven Belupo soraiban is. Stefulj fiatal kora ellenére csaknem 100 horvát első osztályú bajnokin lépett pályára, az előző szezonban 30 mérkőzésen szerepelt a kaproncai egylet színeiben.
A gyorsaságáról és pontos beadásairól ismert, a bal oldalon több poszton is bevethető játékos már a horvát korosztályos válogatottakban is szerepelt, emellett európai kupamérkőzéseken is pályára lépett, így nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik.
“Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik mindent megtettek, hogy ez az átigazolás létrejöjjön. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem. Remekül érzem magam, mindenki nagyon jól fogadott, a körülmények fantasztikusak, várom az új kihívásokat. Minden edzésen, és természetesen minden mérkőzésen a legjobbamat fogom nyújtani. Hiszem, hogy meccsről meccsre jobbak leszünk, és minél több pontot fogunk szerezni, hogy a lehető legjobb helyen fejezzük be a bajnokságot” – nyilatkozta az ETO új játékosa.
“Örülünk, hogy egy ilyen képességű játékost sikerült megszerezni a csapatba, aki jó kvalitásokkal érkezik egy nagy klubból. Ez az igazolás is azt mutatja, hogy a megfelelő irányba szeretnénk elindulni, komoly ambícióink vannak, minél előbb feljebb akarunk kapaszkodni a tabellán. Bízom benne, hogy vele együtt eredményesek leszünk!” – tette hozzá Steven Vanharen sportigazgató.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…