37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
A Konferencialiga selejtezője playoff-körének visszavágóján a Paks a cseh Mladá Boleslav együttesét fogadta az idegenbeli 2-2-es döntetlen után…
(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
A Paks hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a Mladá Boleslavtól, így 5-2-es összesítéssel elvesztette a Konferencialiga főtáblájára jutásért zajló párharcot.
A hazai pályán fellépő paksiak kezdeményezően indították a mérkőzést, és a harmadik percben Vécsei nevéhez fűződött az első lövés, akinek kellemetlen távoli próbálkozását Trmal kapus hárította. A továbbiakban is a Paks támadott, igyekezett sok passzal és gyors akciókkal megzavarni a vendégek védekezését, de Harasztiék kevés igazi lehetőséget tudtak kialakítani. Az első negyedóra elteltével a vendégek egyre többet veszélyeztettek, Jawo fejesénél Simon B. mutatott be egy látványos védést. Kisvártatva Haraszti éles szögből megeresztett lövésénél Trmal zárta jól a rövid sarkot. A játékrész második felében a Paks ismét egyre jobban rá tudta erőltetni akaratát a Mladá Boleslavra, több gyors támadást vezetett, Tóth B. fordulásból leadott lövését azonban a cseh kapus védte. Bognár György együttese a félidő hajrájában gyakran saját kapuja elé szegezte ellenfelét, azonban keveset tudott veszélyeztetni. Nem sokkal a szünet előtt Mezei életerős távoli lövését Trmal tolta a felső léc fölé, így az első 45 perc gól nélküli döntetlennel zárult.
A Mladá Boleslav aktívan kezdte a második félidőt és az első kimaradt lehetőség után a 48. percben Lamin Jawo nagyszerű szóló után védhetetlen gólt bombázott Simon B. kapujába. Pár perccel később máris válaszolhatott volna a Paks, Osváth azonban már csak a kapussal állt szemben, ám a kapu mellé gurította a ziccert. Az 55. percben Ladra kapu elé ívelt szabadrúgását Martin Kralik fejelte közelről a hálóba, megduplázva ezzel csapata előnyét. 0-2 után a hazaiak azonnal kettős cserét hajtottak végre, pályára küldve az első mérkőzésen csereként gólt és gólpasszt jegyző veterán Böde Dánielt. A Paks mindent egy lapra feltéve támadott, és több lehetőséget is kidolgozott a cseh kapu előtt, de Papp K. közeli lehetőségénél a védők az utolsó pillanatban szerelni tudtak. A Paks kinyílt hátul, a vendégek többször is helyzetbe kerülhettek az ellentámadások végén, de Simon B. remek védésekkel óvta meg kapuját az újabb góltól. A hajrában a hazaiak ismét aktivizálták magukat, Böde közeli fejese azonban a kapus kezei között végezte. A ráadás pillanataiban a Mladá Boleslav egy tökéletesen kijátszott kontra végén újabb gólt szerzett, Matej Pulkrab közeli találatával a csehek sima győzelmet arattak Pakson és bejutottak a Konferencialiga főtáblájára.
Paks – Mladá Boleslav 0-3 (0-0)
Helyszín: Fehérvári úti Stadion, Paks; Vezette: Lawrence Visser (belga)
Gólszerzők: – ill. Jawo (48.), Kralik (55.), Pulkrab (90+3.)
Sárga lapok: Ötvös (54.), ill. Trmal (81.), Pulkrab (85.), Suchy (88.)
Kiállítva: – ill. –
Paks: Simon B. – Ötvös, Kinyik, Vas G. – Osváth, Vécsei (Balogh B. 68.), Papp K., Mezei Sz. (Böde 57.), Szabó J. (Szabó B. 76.) – Haraszti (Sillye 57.) – Tóth B. Vezetőedző: Bognár György.
Mladá Boleslav: Trmal – Kostka, Kral, Kralik, Fulnek (Kadlec 78.) – Sakala (Donat 90.), Suchy – Ladra (Matejovsky 90.), Vydra, Kusej (Pulkrab 79.) – Jawo (Langhamer 64.). Vezetőedző: Andreas Brannström.
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt
Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket…