Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A magyar átigazolási piacon még zajlanak az események, a Budapest Honvéd és a Puskás Akadémia játékosokat cserélt egymással…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Puskás Akadémia hivatalos oldalán számolt be róla, hogy vételi opcióval kölcsönvette a Budapest Honvéd fiatal támadója, Kerezsi Zalán játékjogát.
A 21 éves csatár Nyíregyházán, a Vasasban és Kispesten nevelkedett, majd a Honvéd színeiben mutatkozott be NB I-es mérkőzésen 2020-ban éppen a Puskás ellen. Kerezsi 20 bajnokin szerepelt az élvonalban, amelyeken összesen négy találat és két gólpassz került a neve mellé. Az elmúlt másodosztályú idényben 28 pályára lépés alatt 11-szer volt eredményes a kispestiek színeiben, az új szezon első öt meccsén ugyancsak betalált kétszer.
Ezzel párhuzamosan a Budapest Honvéd hivatalos honlapja közölte, hogy Bévárdi Zsombor Felcsútról Kispestre került.
A 25 esztendős szélső Siófokon kezdte karrierjét, majd a Főnix Gold FC-ben szerepelt, utána pedig a felcsúti utánpótlásban járta végig a ranglétrát. A felnőttek között a Fehérvár színeiben debütált (a második csapatban és a Magyar Kupában), aztán két teljes idényt a Merkantil Bank Ligában, Siófokon és a Vasasban játszott (58 bajnokin játszott), míg az NB I-ben a DVSC kölcsönjátékosaként a Kaposvárral mutatkozott be 2020 tavaszán. Ezt követően három és fél szezont játszott a Lokiban, tavasszal pedig már a Puskásnál szerepelt, hat bajnokin lépett pályára.
“Az első és a másodosztályban is sikerült már tapasztalatot gyűjtenem, tudom, hogy a két liga között van különbség, főleg a fizikalitást tekintve. Fiatal a Honvéd kerete, remélem, hogy az eddigi megszerzett rutinommal hozzá tudok járulni ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat. A kerettagok közül Kundrák Norbert volt korábban csapattársam, a társak többségével ellenfélként találkoztam. Minőségi játékosok alkotják a keretet, remélem, hogy minél hamarabb összecsiszolódunk. Ami a céljaimat illeti, szeretnék a lehető legtöbb mérkőzésen pályára lépni, ha tehetem, akkor az összes találkozón játszanék és jó teljesítménnyel segíteném a Honvédot, csapatszinten pedig végezzünk minél előrébb a tabellán” – tette hozzá a Honvéd új igazolása.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…