Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: a Sevilla otthonában tudott nyerni a Girona – videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójának vasárnapi játéknapjának kora esti mérkőzésén a Sevilla a Gironát látta vendégül.

(Photo By Joaquin Corchero/Europa Press via Getty Images)

A mérkőzés első félideje nagyon kiegyenlített volt és inkább a mezőnyharcé volt a főszerep, mintsem a rengeteg helyzeté. A csapatok több átlövéssel próbálkoztak, azonban egy sem volt igazán pontos. A Girona azonban megtudta szerezni a vezetést még a szünet előtt, a 41. percben Gutierrez kísért végig egy támadást a baloldalon, majd meg is kapta a labdát Bryan Giltől, a balhátvéd pedig remekül tette középre a labdát, ami az üresen érkező Iván Martínt találta meg, a középpályás pedig nem hibázott, az üres kapuba lőtt, 0-1!

A második játékrész sem hozta a helyzetek sokaságát, a Sevilla nagyon gyenge támadójátékkal rukkolt elő, de a védelem sem állt biztos lábakon. A Girona a 73. percben magabiztossá tette előnyét, Isaac Romero kezezését követően büntetőhöz jutottak a katalánok, amit Abel Ruiz tudott értékesíteni, 0-2! A hosszabbítással együtt hátralévő bő 25 percben pedig már nem történt semmi említésre méltó, így a Girona nyerte a mérkőzést. A Sevilla 4 fordulót követően továbbra is nyeretlen, mindössze két pontot gyűjtöttek, míg a Girona 7 egységet megszerezve jelenleg a 4. helyet foglalja el a tabellán.

Sevilla – Girona 0-2 (0-1)
Helyszín: Ramón Sánchez Pizjuán Stadion (Sevilla), Vezette: J. Sánchez
Gólszerzők: ill. I. Martín (41.), A. Ruiz (73. – büntetőből)
Sárga lap: Lokonga (47.), Badé (67.), I. Romero (90+4.) ill. Asprilla (63.), Frances (75.)
Kiállítás: ill.

Sevilla: Nyland – Carmona (Idumbo 82.), Badé, Marcao, Barco – Agoume (Sow 82.), Lokonga – Lukebakio (J. Navas 65.), J. Sánchez (Peque 65.), Ejuke – I. Romero. Vezetőedző: García Pimienta

Girona: Gazzaniga – Francés (A. Martínez 89.), D. López, Blind, Gutierrez – Y. Herrera (Solis Romero 46.), Romeu, I. Martín (Asprilla 58.) – Tsygankov (Danjuma 46.), A. Ruiz, Gil (Portu 89.). Vezetőedző: Míchel

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 4. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Barcelona – Real Valladolid 7-0
Athletic Bilbao – Atlético Madrid 0-1
Espanyol – Rayo Vallecano 2-1
Leganés – Mallorca 0-1
Valencia – Villarreal 1-1

Vasárnap:
Alavés – Las Palmas 2-0
Osasuna – Celta Vigo 3-2
Sevilla – Girona 0-2
Getafe – Real Sociedad 0-0
21:30 Real Madrid – Real Betis (Tv: Spíler 2)

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore