Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy öt szezont követően távozott a csapattól Chris Smalling.
(Photo by Massimo Insabato/Archivio Massimo Insabato/Mondadori Portfolio via Getty Images)
Öt szezont követően távozott az AS Roma csapatától Chris Smalling. A “Farkasok” a nyár folyamán alaposan megerősítették és felfrissítették a keretüket, de az utolsó napokban még igyekeznek megválni olyan játékosoktól, akik már nem képezték részét a jövőbeni terveknek. Ezek közé a játékosok közé tartozott Chris Smalling is, aki Szaúd-Arábiában talált magának új csapatot az Al-Fayha együttesének személyében. A rutinos védő új állomáshelyén két évre, azaz 2026 nyaráig kötelezte el magát.
Chris Smalling 2019 nyarán egy évre kölcsönbe került az AS Romához a Manchester Unitedtől, majd ezt követően 2020-ban végleg megvásárolták őt a “Farkasok”. A fővárosi együttes mezében összesen 155 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 10 gólig és 4 gólpasszig jutott. Smalling legnagyobb sikere a Romával a 2021/22-es idényben megnyert Európa-konferencialiga volt.
⚔️ Our new defensive rock at #Alfayha 💪🏻@ChrisSmalling is with us until 2026 🤩🧡 💪🏻#Alfayha #with_alfayha pic.twitter.com/49Va95OgtR
— Alfayha Club (@AlfayhaSC_en) September 2, 2024
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…