Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott középpályásával, Amer Gojakkal.
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Ferencváros együttese a mai nap folyamán saját oldalán tudatta, hogy közös megállapodás született arról Amer Gojakkal, hogy felbontják a középpályás szerződését. Gojakot eredetileg a kontraktusa 2025 nyaráig kötötte a zöld-fehérekhez, ám a felek végül úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. A hírek szerint a bosnyák játékosnak már megvan az új csapata, méghozzá az NK Rijeka személyében. A horvátországi átigazolási időszak csütörtökön zárul, így még a mai napon be is jelentheti Gojak megszerzését a klub.
A válogatott középpályás összesen 2 évet töltött el a Ferencvárosnál, akik 2022 nyarán 1 millió eurót fizettek érte a Dinamo Zagrebnek. Gojak összességében 38 mérkőzésen lépett pályára a zöld-fehéreknél, ez idő alatt 3 gólig és 4 gólpasszig jutott, valamint két bajnoki címet ünnepelhetett az együttessel.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!