Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayer Leverkusen: a mostani lesz az utolsó szezonja a csapatkapitánynak! – hivatalos

A “gyógyszergyáriak” játékosa, Jonathan Tah a válogatott szünet alatt lényegében bejelentette, hogy az utolsó idényét kezdte Leverkusenben.

 (Photo by Jürgen Fromme – firo sportphoto/Getty Images)

 

A 28 esztendős német válogatott középhátvéd kapcsán mint ismert, sokáig már most nyáron biztosnak tűnt, hogy elhagyja Xabi Alonso csapatát, és a nagy rivális Bayern München játékosa lesz. Jonathan Tah most újra elmondta, hogy valóban közel állt a távozáshoz, ám végül maradt a regnáló német bajnoknál, egy év múlva ugyanakkor már merően más lesz a helyzet.

“Nem fogom meghosszabbítani a szerződésemet a Bayer Leverkusennel!” – idézi a német Bild című lap a játékost.

“Az új idényben minden meg fogok tenni a csapat sikeréért. Nagyon szeretem ezt a klubot, büszke vagyok, hogy itt lehetek, ugyanakkor egyet tudok, elérkezettnek látom az időt, hogy egy év múlva váltsak, hiszen szeretnék kipróbálni valami újat!” – folytatta Tah, aki azt is elmondta, hogy szerint felesleges azt taglalni, hogy úgy is a Bayern München játékosa lesz.

“A Bayern mellett számos más klub is megkeresett, megannyi kecsegtető lehetőséggel és ajánlattal. Szeretnék majd racionális döntést hozni, mindenféle érzelemtől menteset!” – így Tah.