Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Hazai és felvidéki sajtóbeszámolók szerint az FC DAC 1904 készül kölcsönvenni a Ferencváros játékosát…
(Photo by Francesco Scaccianoce/Getty Images)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az FC DAC 1904 együttese kölcsönveheti a 2024-2025-ös szezonra a Ferencváros létszámfeletti támadója, Fortune Bassey játékjogát.
A 25 éves nigériai csatár korábban a cseh bajnokság gólkirálya volt, majd 2022 januárjában került a zöld-fehérekhez. Bassey azóta mindössze 21 meccsen lépett pályára a csapat színeiben, melyek négy gólt szerzett. Menet közben kölcsönadták őt a cseh Viktoria Plzennek, a svéd Degerforsnak, legutóbb pedig az izraeli Hapoel Petah Tikvának, de egyik együttes véglegesítette őt.
Bassey ezen a nyáron ismét visszatért a kilencedik kerületiekhez, de mindössze két NB I-es meccsen és egy BL-selejtezőn jutott szóhoz alig 138 percet játszva, így a több játéklehetőség reményében újabb kölcsönadási lehetőséget keresnek számára.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…