Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az FC DAC 1904 kölcsönvette a Ferencváros létszámfeletti támadója játékjogát…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Az FC DAC 1904 hivatalos oldalán számolt be róla, hogy kölcsönvette a Ferencváros csatára, Fortune Bassey játékjogát az idény hátralévő részére.
A 25 éves nigériai csatár korábban a cseh bajnokság gólkirálya volt, majd 2022 januárjában került a zöld-fehérekhez. Bassey azóta mindössze 21 meccsen lépett pályára a csapat színeiben, melyek négy gólt szerzett. Menet közben kölcsönadták őt a cseh Viktoria Plzennek, a svéd Degerforsnak, legutóbb pedig az izraeli Hapoel Petah Tikvának, de egyik együttes véglegesítette őt.
Bassey ezen a nyáron ismét visszatért a kilencedik kerületiekhez, de mindössze két NB I-es meccsen és egy BL-selejtezőn jutott szóhoz alig 138 percet játszva.
“A barátom, Redzic Damir a DAC játékosa, aki sokat beszélt nekem a kluból, a városról és a vezetőedzőről. Ezért sem kellett sokat gondolkodnom a Dunaszerdahely ajánlatán. Ismerem a stadiont, a Ferencvárossal pályára léptem itt egy felkészülési mérkőzésen. Izgatott vagyok az új kihívás miatt, szeretnék már a legközelebbi találkozón szép pillanatokat átélni a szurkolókkal. A DAC-nak opciója van rám és szeretnék olyan teljesítményt nyújtani, hogy egy év múlva a vezetőség érvényesítse is ezt” – nyilatkozta az új igazolás.
“Fortune egy olyan jellemzőkkel rendelkező csatár, amilyet kerestünk, hogy bővítsük a támadósor lehetőségeit. A sebessége és az atletikussága kiegészíti a jelenlegi támadóink képességeit és megnöveli a versenyhelyzetet. Sok sikert kívánunk neki a klubunknál” – tette hozzá Jan Van Daele ügyvezető igazgató.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…