Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Lapértesülések szerint a már 34 esztendős, jelenleg klub nélküli Maro Balotelli nagyon szerette volna magát kipróbálni egy merően új bajnokságban, éppen ezért, Indiába akart szerződni, azonban a helyi sztárcsapat, a Kerala Blasters visszautasította a lehetőséget.
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A Times of India beszámolója szerint Balotelli maga jelentkezett be az indiai csapatnál, azonban miután a Kerala Blasters-nél mérlegelték a szerződtetése minden körülményét, a múltbéli, viselkedési-problémákra, a klub visszakozott.
Úgy tudni az indiaiakat az is zavarta, hogy szerintük ‘Super Mario’ túl nagy falat az indiai bajnokság számára, ide értve a fizetési igényeit is.
A július elsejével a török Adana Demirspor együttesétől távozó, jelenleg szabadon igazolható korábbi 36-szoros olasz válogatott fenegyerek így továbbra is vár a lehetőségre, hiszen mindenképpen folytatni akarja még karrierjét.
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…