Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Kecskmét szerződtette a múlt héten a csapathoz próbajátékra csatlakozó spanyol légióst…
(Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)
A Kecskeméti TE hivatalos honlapján adott tájékoztatást róla, hogy a klub szerződést kötött a próbajátékon szereplő Tófol Montiellel.
A 24 esztendős spanyol szélső támadó Mallorcán látta meg a napvilágot, aki a helyi csapat után az olasz Fiorentina utánpótlásában szerepelt. Montiel a Fior Primavera-csapatában 15 gólt és 7 gólpasszt jegyzett, majd háromszor a Serie A-ban, illetve kétszer az olasz kupában is pályára lépett, utóbbi sorozatban egy gól és két gólpassz volt a mérlege. A Fiorentina többször is kölcsönadta, játszott Olaszországban a Siena és Portugáliában a Vitória Setúbal színeiben is, majd Spanyolországba visszatérve legutóbb a negyedosztályú Alzira játékosa volt.
“Úgy érzem, hogy megfelelő helyre kerültem a további fejlődésem érdekében, elismerően beszélt mindenki nekem a magyar bajnokságról, mindent bele akarok adni. Hihetetlenül motivált és elszánt vagyok, és hiszem, hogy tudásommal, erősségeimmel segíteni tudom a csapatot abban, hogy jól szerepeljünk. Az első napomtól kezdve nagyon befogadó volt mindenki, a stáb és a játékosok is nagyon barátságosan fogadtak. Bízom benne, hogy egy erős egységet alkotunk majd, mely együtt elérheti a céljait. Bár a nyelvet még nem beszélem, igyekszem a lehető leggyorsabban beilleszkedni, alkalmazkodni, mert a legfontosabb az, hogy a csapat jól teljesítsen. Amennyiben csapatként sikeresek vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy mindannyian a maximumot nyújtottuk” – nyilatkozta a KTE új igazolása.
A klub honlapja kiemelte, hogy a klub filozófiája nem változott, és továbbra is a magyar játékosok megszerzését helyezi előtérbe, törekvéseik a támadószekció további erősítését tekintve ilyen formában nem jártak sikerrel, így döntöttek egy külföldi igazolás mellett.
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!