Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United a szintén az angol élvonalat erősítő Crystal Palace egyik legjobbját szerződtetné.
(Photo by Michael Regan – The FA/The FA via Getty Images)
Egybehangzó angol sajtóinformációk szerint a Newcastle a Crystal Palace játékosát, Marc Guéhit igazolná le a téli átigazolási időszakban. A 24 éves védőért a nyár folyamán 70 millió eurót kértek a “Sasok”, amit azonban egy klub sem volt hajlandó megfizetni. A “Szarkák” a hírek szerint abban reménykednek, hogy a Crystal Palace januárban már engedni fog a vételárból, ugyanis 2026-ban lejár a védő szerződése a csapattal.
Guéhi a Chelsea utánpótlásában nevelkedett, azonban miután 2020-ban felkerült az első számú keretbe nem kapott csak 2 meccsen lehetőséget, így kölcsönbe került a Swansea gárdájához. A Crystal Palace 2021-ben vásárolta meg őt 23,34 millió euróért cserébe, azóta pedig 115 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapatban, amelyeken 5 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!