Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
A magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligája A Ligájának második fordulójában…
(Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images)
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a bosnyákok elleni gól nélküli döntetlen után elmondta, hogy büszke a csapatra, hogy három nappal a németek elleni, 5-0-s fiaskót követően fel tudott állni a padlóról:
“Büszke vagyok a csapatra, hogy a németek elleni ötgólos vereség után ilyen teljesítménnyel rukkoltunk elő, és hogy megmutattuk a valódi énünket. Olyan volt, mintha hárman álltak volna a kapuban, olyan teljesítményt nyújtott a kapusuk. Ezúttal sokkal szervezettebben játszottunk, jobban figyeltünk egymásra, betartottuk a távolságot, az utasításokat. Nem is tudok szomorú lenni. Persze szomorú vagyok, mert a három pont az mégiscsak három pont és nem egy.”
“Jó irányba indultunk el, ezt tartani kell, és akkor szerencsénk is lesz. Ahogy korábban mondtam, lehet, hogy ez az öt nullás pofon jól jött, mert az egész csapat lejött a földre, a valóságba, mert lehet, hogy tizennégy veretlen meccs után kicsit elszálltunk. A mai meccsen mutatott küzdelemmel, akarással futballoztunk, tizenkilenc gólhelyzetünk mutatja, hogy jó irányba indultunk el” – ismerte be a Liverpool középpályása.
A magyar válogatott az első két meccsén egy pontot szerzett, októberben a hollandok elleni hazai és a bosnyákok elleni idegenbeli meccs szerepel a programban.
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!