Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Sunderland 17 éves játékosára több Premier League csapat is lecsapna, köztük a legnagyobb gigászok is…
(Photo by Ian Horrocks/Sunderland AFC via Getty Images)
Egybehangzó szigetországi sajtóinformációk szerint a Manchester City és a Liverpool is komoly érdeklődést mutat a Sunderland játékosa, Chris Rigg iránt. Az angol középpályás már 17 évesen alapembere lett a “Fekete Macskáknak”, de ez nem is meglepő, mert remekül teljesít, amivel felhívta magára több Premier League csapat figyelmét is.
Rigg egészen kis kora óta a Sunderland utánpótlásában nevelkedett, a klub első számú keretébe 2023 nyarán került fel. Azóta 30 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapat színeiben, amelyeken 3 gólt sikerült szereznie.
Az angol források viszont nem csak a Manchester City és a Liverpool érdeklődéséről írnak, a két gigász mellett megemlítik még a Brentfordot, a Chelsea-t, a Leicester Cityt, és a Newcastle Unitedet is.
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!