Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Chelsea együttese tárgyalt a görög AEK Athénnal David Datro Fofana kölcsönadásáról, a felek azonban lecsúsztak az egyességről.
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
Miután a görögországi átigazolási ablak is bezárult szeptember 11-én éjfélkor, a 21 esztendős elefántcsontparti csatár klubváltása is kútba esett.
Úgy tudni, a két klub nem tudott megegyezni a kölcsönszerződés anyagi részleteit, mint például a vásárlási opciót illetőn, így Fofana hiába mondott igent az athéniaknak, a klubok kifutottak az időből.
Fabrizio Romano is beszámolt már a történekről, megjegyezve, hogy az angoloknak most megoldást kell találniuk a csatár helyzetére, aki egyértelműen létszámfeletti játékosnak számít Enzo Marseca menedzsernél… Mindez kimondottan nehéznek tűnik, figyelembe véve, hogy Európában mindössze öt helyen van nyitva az átigazolási piac (zárójelben a zárás időpontja): Oroszország (szeptember 12.); Törökország (szeptember 13.); Szerbia (szeptember 13.); Azerbajdzsán (szeptember 16.); Izrael (szeptember 18.) – Világviszonylatban sem túl rózsásak David Datro Fofana lehetőségei, hiszen Mexikó mellett (szeptember 14.) afrikai és ázsiai országok közül választhatna.
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!