Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolások: Törökországban folytathatja a Brémában balhézó játékos! – sajtóhír

Minden arra utaló jel szerint a 29 esztendős középpályás a Hatayspor játékosa lesz, így folytatja a Werder Bremennel megrekedt pályafutását.

(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)

 

Mint ismert, az 56-szoros guineai válogatott játékos azok után, hogy 2023 nyarán, távozott a Liverpool együttesétől, mindössze egy szezont húzott le a Werder Bremennél, ahol elsősorban viselkedésbeli problémáival és egy komoly csapaton belüli balhéjával hívta fel magára a figyelmet.

A jelenleg szabadon igazolható Keita úgy tűnik most a Hatayspor együttesénél próbál majd szerencsét, amellyel már szóbeli megállapodást is kötött.

Az átigazolás véglegesítéséhez lényegében már csupán arra van szükség, hogy Keita átessen az ilyenkor szokásos, kötelező orvosi vizsgálatokon – Utóbbit nehezíti viszont, hogy úgy tudni, vízumproblémák miatt a játékos nem utazhatott Törökországba, így a klubnak alternatív, németországi orvosi vizsgálatot kell szerveznie a játékos számára.