Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mélybe taszított tehetségek: “Super Mario”

A FociClub.hu hosszú évek után újra jelentkezik a “Mélybe taszított tehetségek” című cikksorozatával. A sorozat utolsó szereplője a Manchester United korábbi brazil középpályása, Anderson volt. Ezúttal egy ismert olasz futballista, nevezetesen Mario Balotelli pályafutása eddigi szakaszaira tekintünk vissza. Ugyan jó néhány nagy csapatban megfordult, ám nem túlzást azt állítani, hogy tehetségét figyelembe véve ennél sokkal erősebb karriert is maga mögött tudhatna…

(Photo by Sam Bagnall/AMA/Corbis via Getty Images)

Mario Barwuah Balotelli (Született: Mario Barwuah) 1990. augusztus 12-én látta meg a napvilágot Palermóban két ghánai bevándorló gyermekeként. Háromévesen azonban örökbe fogadta őt a Balotelli család, a nevelőszülőkkel Concesióba költöztek. Labdarúgó karrierje 11 esztendős korában vette kezdetét a Lumezzane utánpótlásában. Nem volt egészen 16 éves amikor bemutatkozott a felnőttek között a 2005/2006-os szezonban a Serie C-ben. Tehetségére rengeteg top csapat felfigyelt, a Barcelonánál próbajátékon is részt vett, ám a katalán gárda helyett végül az Interhez került. A 2006/2007-es idényt a Primavera csapatban töltötte, majd a 2007/2008-as kiírás folyamán debütált a milánói klub legjobbjai között. Először a Serie A-ban a Cagliari ellen lépett pályára, majd első gólját az Atalanta ellen szerezte. A következő két évben már meghatározóbb játékosnak számított a Mourino-féle együttesben, viszont stabil alapembernek koránt sem. Az Interben 86 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 28 gólt és 15 gólpasszt jegyzett. Társaival három bajnoki címet, egy Olasz Kupát és egy Bajnokok Ligáját zsebelt be. 

Mario Balotelli 2010 nyarán aláírt a Manchester Cityhez, az angol együttes éppen a 20. születésnapján jelentette be az olasz labdarúgó érkezését. A klub akkori edzője akkor az a Roberto Mancini volt, akivel az Internél már dolgozhatott együtt. A bemutatkozása kicsit váratott magára, mivel az első meccseken sérülés miatt nem tudott pályára lépni. Balotelli végül az Arsenal ellen debütált a Premier League-ben, a harmadik bajnoki találkozóján pedig megszerezte első góljait, a City az ő duplájával nyert a West Bromwich Albion vendégeként, emellett a 63. percben két sárga lappal ki is állították. A manchesteri gárdában 2,5 évet töltött el, a lapokban és a kiállításokban nem szenvedett hiányt, ráadásul egy edzésen edzőjével, Roberto Mancinivel is összebalhézott. Társaival nyert bajnoki címet és FA-kupát is, ő pedig 80 mérkőzésen 30 találatot és 6 gólpasszt jegyzett. 

A Manchester Citynél egyre inkább a háttérbe szorult Balotelli 2013 januárjában visszatért Olaszországba. Az akkor még mindig fiatal támadó az Inter városi és egyben egyik ősi riválisához, az AC Milanhoz igazolt. Az akkor már nagyon lefele ívelő együttesben rendkívül erősen sikerült az első fél éve, 13 bajnoki találkozón 12 gólig jutott, tehát hatalmas szerepe volt, hogy a klub végül elindulhatott a Bajnokok Ligájában. A következő szezonban már egyértelműen a középmezőnyhöz tartozott a Milan, Balotelli viszont így sem nyújtott egyéni szempontból rossz teljesítményt. A 2013/2014-es idény után távozott Milánóból, de a 2015/2016-os kiírásra kölcsönben még visszatért, de az akkori produkciója nagyon gyengére sikeredett. A Rossoneriben 77 találkozón összesen 33 gólig jutott, a klub tagjaként volt bajnoki bronzérmes és játszott Olasz Kupa döntőt. 

Mario Balotelli 24 esztendősen újra a Premier League berkein belül találta magát, az olasz válogatott csatárra ezúttal a Liverpool csapott le. Az első meccseken rendre kezdőként kapott lehetőséget, a gólok azonban nem jöttek tőle. Ezt követően a szezon további részében hol játszott, hol nem. Összességében a liverpooli időszaka talán karrierjének legnagyobb kudarca, mindent egybe véve 28 mérkőzésen jutott szóhoz, melyek során 4 találatot szerzett. 

Ahogyan már néhány sorral ezelőtt megírtuk, a 2015/2016-os szezonra visszakerült az AC Milanhoz, ahol nem tudott újra formába lendülni, majd 2016 nyarán a Nice szerezte meg Balotelli játékjogát, méghozzá ingyen. Karrierje során először nem fizettek érte átigazolási díjat, előtte az Inter, a Manchester City, az AC Milan és a Liverpool is pénzért cserébe igazolta le. A nizzai gárdában újra formába lendült “Super Mario”, Lucien Favre kezei alatt talán karrierjének két legjobb idényét futotta egyéni szempontból nézve, a bajnokságban 51 találkozón 33 gólig jutott. A svájci szakember távozott, a helyét pedig Patrick Vieira vette át, aki időközben kijelentette, hogy nem hajlandó Balotellivel dolgozni. A 2018/2019-es szezon második felében így a Marseille-hez került, ahol 15 bajnokin 8 találatot szerzett, az OM az érkezésével közel került a BL-induláshoz, ám a klub végül lemaradt róla. 

Mario Balotelli az elmúlt 4-5 évben nagy rendszereséggel váltogatja a csapatait. Megfordult a Bresciában, a Monzában, a Sionban és kétszer az Adana Demirsporban. Egy évnél többet egyik együttesben sem töltött el, jelenleg pedig szabadon igazolható a már 34 esztendős egykoron hatalmas tehetségnek tartott Balotelli. Fiatalon már rengeteg nagy trófeát nyert el, viselkedése, stílusa miatt idővel egyre inkább kezdett kiszorulni a perifériából a top csapatoknál, az igazi buktató talán a Liverpoolnál eltöltött idény volt számára. Tehetségét tekintve sokkal több volt benne, nem volt egészen 24 esztendős, amikor már az olasz válogatottban 33-szor lépett pályára, majd néhány évvel később még további 3 találkozón kapott lehetőséget, ezeken 14 gólig jutott. A nemzeti csapat tagjaként 2012-ben Eb-ezüstérmet szerzett, azon a tornán 3 gólt szerzett, 2014-ben pedig vb-n vehetett részt, mely jelenleg is Olaszország utolsó világbajnoki kijutása.