A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A szombathelyi szurkolók közel 2,5 millió forintot gyűjtöttek össze, mellyel a Haladás működését támogatják…
(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)
A harmadosztályban rajthoz álló Szombathelyi Haladás VSE működése érdekében a szurkolók pénzgyűjtésbe kezdtek, a befolyt közel 2,5 millió forintból mérkőzéslabdákat és őszre elegendő vizet is beszereztek, de egyéb, működést támogató felajánlások is érkeztek.
A Haladás Szurkolói kör bejegyzéséből kiderült, hogy az elmúlt hónapok nehézségeit is látva a Hali szurkolók és Hali szívű vállalkozók összefogtak. A szakmai stábbal és a játékosokkal egyeztetve a szurkolók közel 2,5 Millió Ft-al támogatják a csapatot.
A posztból kiderül, hogy a támogatásból mérkőzéslabdákat és őszre elegendő vizet is beszereztek, de egyéb, működést támogató felajánlásokat kaptak.
Mint ismert, a Haladás VSE az előző szezonban a kiesőhelyen végzett az NB III Észak-nyugati-csoportban, ám a klub azt követően benyújtotta a nevezését újfent a harmadosztályra, hogy az NB II-ből kiesett Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. a gazdasági helyzete miatt nem tudott élni a lehetőséggel, hogy az NB III-ban induljon és úgy döntött, hogy a Haladás VSE számára kínálja fel ezt a jogot.
A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…