A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
A mexikói bajnokság (Liga MX) Aperturájának hetedik fordulójában vasárnapra virradóra az éllovas Cruz Azul a nyeretlen Club Leónhoz látogatott…
(Photo by Luis Cano/Jam Media/Getty Images)
A veretlen listavezető Cruz Azul hiába került hátrányba a meccs elején, 2-1-re legyőzte házon kívül az edzőváltás ellenére továbbra is nyeretlen Club Leónt. A “smaragdzöldek” számára pedig tökéletesen indult a mérkőzés, az újonnan kinevezett Eduardo Berizzo legénysége ugyanis az első öt perc végén megszerezte a vezetést, D. Hernández tökéletes indításából Jhonder Cádiz lendületből volt eredményes. A hazaiak továbbra is támadásban maradtak, többször is próbára tették Mier kapus képességeit, aki azonban remek védésekkel óvta meg kapuját az újabb góltól. Az első játékrész hajrájában már a mexikóivárosiak előtt is adódtak lehetőségek, melyek eleinte még kimaradtak, azonban a ráadás perceiben Lorenzo Faravelli közelről bekotorta az egyenlítő találatot. Az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult. A szünet után a vendégek egyre inkább átvették az irányítást és több veszélyes helyzetet alakítottak ki a León kapuja előtt. A csereként beállt Sepulveda egymaga eldönthette volna a mérkőzést, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Végül az utolsó tíz percben tört meg a jég, miután egy szöglet után ide-oda pattagó labdát Carlos Rotondi vágott a hálóba a tizenhatos vonaláról. Két argentin góllal a Cruz Azul mindhárom pontot elvitte a León otthonából.
A mexikóvárosi együttes ezzel hat győzelemmel és egy döntetlennel továbbra is vezeti a bajnokságot, míg a León továbbra is négy ponttal, nyeretlenül tanyázik a tabella alsó régiójában.
Club León – Cruz Azul 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Cádiz (6.), ill. Faravelli (45+3.), Rotondi (84.)
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…
A folytatásban tovább javíthatja saját csúcsát…
Az elmúlt szezont az Internél töltötte…