Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hátrányból felállva nyert a Newcastle a Wolves otthonában! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 4. fordulóját a Wolverhampton és a Newcastle United összecsapása zárta.

(Photo by Andrew Kearns – CameraSport via Getty Images)

Ahogyan az várható volt, a Newcastle United csapata játszott mezőnyfölényben a mérkőzés első percétől kezdve, de az első igazán nagy lehetőségre egészen a félidő közepéig kellett várni. Ekkor Gordon vert meg két védőt is a szélen, majd a tizenhatoson belül külsővel a kapura tette a labdát, de a jobb kapufát találta telibe. Hiába azonban a Newcastle mezőnyfölénye, a 36. percben a Wolves szerezte meg a vezetést! Egy labdaszerzést követően Larsen tudott elfutni a szélen, majd a középre tett labdáját Gomes átlépte, így a mögötte érkező Leminának már csak közelről a kapuba kellett passzolnia, 1-0! A kapott gólt követően a Newcastle nem tudott megújulni támadások terén, sőt az utolsó percekben inkább a hazaiak játszottak veszélyesebben, de a szünetre megmaradt az egygólos különbség a felek között.

Eddie Howe a második félidő kezdetére három változtatást is eszközölt, a Newcastle pedig jól is kezdte ezt a játékrészt. Először Guimaraes távoli lövését ütötte szögletre bravúrral Johnstone, majd a sarokrúgásból lepattanó labdát Schär lőtte kapura, de kevéssel célt tévesztett. Az 53. percben majdnem így is megduplázta előnyét a Wolves, Lemina passza után Larsen tudott kapura lőni, de a próbálkozása a jobb kapufát találta el. A 61. minutumban Popetól volt szükség egy nagy védésre, Lemina beívelése után ugyanis Larsen tudott kapura fejelni, az angol kapus azonban bravúrral leért a fejesre. A véghajrára fordulva aztán összejött az egyenlítés a Newcastlenek! Schär vállalkozott egy távoli lövésre, ami Dawson fején megpattanva védhetetlenül a jobb felsőben kötött ki, 1-1! A 80. percben aztán már a vezetést is megszerezte Eddie Howe csapata, miután Barnes tört be középre, majd 22-23 méterről a bal felsőbe tekerte a labdát, 1-2! A 89. percben majdnem le is zárta a három pont sorsát a Newcastle, Tonali közeli lövését azonban nagy bravúrral védte lábbal Johnstone. A ráadásban aztán hatalmas egyenlítési esély adódott a hazaiak előtt, Pope azonban Cunha szépségdíjas lövését hatástalanította hatalmas bravúrral. Ezt követően is próbálkozott a Wolves, de az egyenlítés nem jött össze, így Gary O’Neil csapata 4 fordulót követően is csak 1 ponttal áll a bajnokságban.

Wolverhampton – Newcastle United 1-2 (1-0)
Helyszín:
Molineux Stadium Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők:
Lemina (36.) ill. Schär (76.), Barnes (80.)
Sárga lapok: Ait-Nouri (63.), Semedo (70.), André (73.) ill. Joelinton (38.), Burn (52.), Murphy (90+6.)
Kiállítás:
ill.-

Wolverhampton: Johnstone – Ait-Nouri (Forbs 86.), Dawson, Mosquera, Semedo (Doherty 77.) – Lemina, André (Doyle 77.), Gomes – Cunha, Larsen (Guedes 86.), Bellegarde (Hwang 71.) Vezetőedző: Gary O’Neil

Newcastle United: Pope – Livramento (Trippier 64.), Schär, Burn, Hall – Longstaff (Tonali 46.), Guimaraes (Kelly 87.), Joelinton (Willock 46.) – Murphy, Isak (Barnes 46.), Gordon Vezetőedző: Eddie Howe

A mérkőzés összefoglalója:

A 4. forduló eredményei:

Szombat:
Southampton – Manchester United 0-3
Brighton – Ipswich Town 0-0
Crystal Palace – Leicester City 2-2
Fulham – West Ham United 1-1
Liverpool – Nottingham Forest 0-1
Manchester City – Brentford 2-1
Aston Villa – Everton 3-2
Bournemouth – Chelsea 0-1

Vasárnap:
Tottenham – Arsenal 0-1
Wolverhampton – Newcastle United 1-2

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore