Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A szlovák bajnokság (Niké Liga) 6. fordulójának keddi összecsapásán az FC DAC 1904 együttese a Trencsén otthonába látogatott…
(Photo by Dimitris Lampropoulos/NurPhoto via Getty Images)
A hétvégi Slovan Bratislava elleni vereséget követően az FC DAC 1904 csapata 3-0-s győzelmet aratott kedden a Trencsén vendégeként. A szerdahelyiek a találkozó elejétől fogva aktívan futballoztak, és az első játékrész derekánál meg is szerezték a vezetést Redzic Damir jóvoltából, aki Ramadan beadásából lőtt a kapuba. Öt perccel később sikerült megduplázni az előnyt, miután Matej Trusa talált a hálóba. A két bekapott gól még inkább visszavette a hazaiakat, így az első félidő végén a DAC 2-0-ra vezetett. A szünet után sem változott a játék képe, a DAC a kétgólos előny birtokában egyre magabiztosan futballozott, majd a 65. percben Vitális szólója után Matej Trusa duplázott és 3-0-ra növelte csapata vezetését. A Trencsén erejéből a szépítésre sem futotta, a szerdahelyiek akár újabb gólokat is szerezhettek volna, végül háromnál megálltak.
A DAC magyar játékosai közül a gólszerző Redzic és a gólpasszos Vitális Milán kezdőként, míg Csinger Márk, Szendrei Ákos és Tuboly Máté csereként lépett pályára a mérkőzésen.
Trencsén – FC DAC 1904 0-3 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Redzic (22.), Trusa (27., 65.)
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…