Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: nagyon simán győzte le a Sparta Praha a Salzburgot – videóval

A Bajnokok Ligája új lebonyolítási rendszerének első fordulóit rendezték a héten, és a szerdai játéknap két kora esti mérkőzésén a Sparta Praha kiütötte a Salzburgot, a Bologna és a Sahtar pedig nem bírtak el egymással.

(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

 

A Sparta Praha már a 2. percben megszerezte a vezetést, Haraslin lódult meg a labdával majd erőből lőtt kapura, amit Blaswich rossz helyre ütött, így Kaan Kairinennek csak az üres kapuba kellett gurítania, 1-0! A 15. percben Angelo Preciado bólinthatott kapura 5 méterről, de nem találta el a kaput az ecuadori szárnyvédő. A következő komoly lehetőségre a 42. percig kellett várni, akkor a Salzburg felszabadítása után Panak visszalőtt egy labdát az osztrákok 16-osán belülre, amire Olatunji csapott le, majd éles szögből remekül lőtt Blaswich mellett a hosszúba, 2-0! A szünetre ennek következtében megnyugtató előnnyel mehettek a csehek.

Az 58. percben megszerezte a mindent eldöntő harmadik találatot a Sparta Praha, Olatunji szerzett labdát Piatkowskitól, majd letette a labdát Qazim Lacinak, aki elfektetett két védőt is, valamint Blaswich kapust és az üres kapuba gurított, 3-0! A hátralévő valamivel több, mint félórában is csak a hazaiaknak adódott lehetősége, a 76. percben Birmancevic, két perccel később pedig Ermal Krasniqi került helyzetbe, de egyikőjük sem tudott élni a lehetőséggel. A találkozót így nagyon simán megnyerte a Sparta Praha a gyenge játékkal előrukkoló Salzburg ellenében.

Sparta Praha – Salzburg 3-0 (2-0)
Helyszín: epet ARENA (Prága), Vezette: R. Obrenovic (szlovén)
Gólszerzők: K. Kairinen (2.), Olatunji (42.), Q. Laci (58.) ill.
Sárga lap: Vitik (88.) ill. Gourna-Douath (66.)
Kiállítás: ill.

Sparta Praha: Vindahl – Vitik, Panak, Zeleny – Preciado, Laci (Sadilek 84.), Kairinen, Wiesner (Rynes 71.) – Birmancevic, Olatunji (Rrahmani 64.), Haraslin (Krasniqi 71.). Vezetőedző: Lars Friis

Sahtar Donyeck: Blaswich – Dedic, Piatkowski, Blank, Mellberg (Diambou 46.) – Capaldo, Bajcetic (Ratkov 83.), Clark – Nene (Daghim 57.), Yeo (Konaté 57.), Gloukh. Vezetőedző: Pepijn Lijnders

A mérkőzés videós összefoglalója:

A Sahtar Donyeck már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, miután Posch szabálytalanságát követően büntetőhöz jutottak, azonban Sudakov tizenegyesénél Skorupski érezte az irányt és hárítani tudott. Az első játékrészben ezen kívül egy Bologna lehetőség volt még a ráadás legvégén, Santiago Castro tudott lőni, azonban Riznyk hárítani tudott.

A második félidőben hazaiaknak volt csak komolyabb lehetősége. Az 52. percben Lykogiannis, az 56. percben pedig Santiago Castro próbálkozhatott egy-egy lövéssel, azonban előbbinél a kapus védett, utóbbinál pedig elkerülte a löket a kaput. A 61. percben is Castro lőhetett, ezúttal eltalálta a kaput, viszont most Riznyk védte a próbálkozását. A mérkőzés így 0-0-val zárult, azonban korántsem könnyítette meg a csapatok dolgát az óriási eső.

Bologna – Sahtar Donyeck 0-0 (0-0)
Helyszín: Stadio Renato Dall’Ara (Bologna), Vezette: R. Saggi (norvég)
Gól: – ill.
Sárga lap: Posch (3.), Castro (58.) ill. Bondar (12.), Stepanenko (85.), Marlon Gomes (88.)
Kiállítás: ill.

Bologna: Skorupski – Posch, Beukema, Lucumi, Lykogiannis (Miranda 78.) – Fabbian (Urbanski 78.), Freuler, Moro (Pobega 65.) – Orsolini (Iling-Junior 65.), Castro (Dallinga 65.), Ndoye. Vezetőedző: Vincenzo Italiano

Sahtar Donyeck: Riznyk – Konoplya (Tobias 41.), Bondar, Matviienko, Pedrinho – Bondarenko (Stepanenko 79.), Kryskiv, Sudakov (Marlon Gomes 79.)- Zubkov (Traoré 79.), Sikan (Newerton 35.), Eguinaldo. Vezetőedző: Marino Pusic

A főtábla aktuális állása:

Standings provided by Sofascore