A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Daniele De Rossi menesztése után az AS Roma megnevezte a csapat új vezetőedzőjét…
(Photo by Loris Roselli/NurPhoto via Getty Images)
Az AS Roma a szerda esti órákban megerősítette, hogy Ivan Juric lesz a csapat új vezetőedzője.
A 49 éves horvát tréner 2017 óta tevékenykedik a Serie A-ban, a Genoa és a Hellas Verona kispadján töltött időszakokat követően az elmúlt három idényben a Torino edzője volt. Juric kezei alatt a csapat stabilan a középmezőnyben szerepelt, azonban a klub vezetésével való kedvezőtlen viszonya miatt a felek nem folytatták tovább az együttműködést.
Az AS Roma a jelentős nyári erősítések ellenére kifejezetten visszafogottan kezdte az új idényt, a bajnokság első négy fordulójában csupán három pontot szerzett három döntetlen jóvoltából, így megköszönték a januárban kinevezett Daniele De Rossi eddigi munkáját. A klub egykori ikonikus játékosa az elmúlt kilenc hónapban 30 mérkőzésen át irányította az együttest, amellyel 17 győzelmet, 9 döntetlent és 7 vereséget ért el.
Ivan Juric è il nuovo responsabile tecnico dell’#ASRoma
📄 https://t.co/pNTrbkqsmz pic.twitter.com/2yXIGsy2JM
— AS Roma (@OfficialASRoma) September 18, 2024
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!