A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Mindössze négy forduló után újragondolta vezetőedzője helyzetét az AS Roma…
(Photo by Andrea Amato/NurPhoto via Getty Images).
Az AS Roma vezetősége a szerda délelőtti órákban számolt be róla, hogy a gyenge szezonkezdet után menesztette a csapat vezetőedzői posztjáról Daniele De Rossit.
A klub egykori csupaszív középpályása január óta irányította a csapatot, José Mourinho menesztése után először átmenetileg foglalta el a kispadot, majd véglegesítették a posztján. Az egykori világbajnok vezérletével a Roma eredményei látványosan javultak, de a hőn áhított BL-indulást még úgysem érték el, hogy az első öt helyezett indulhatott a sorozatban. Ennek ellenére nyáron a vezetőedzőt megerősítették a posztján, azonban miután a csapat az első négy fordulóban három döntetlen jóvoltából csak három pontot szerzett, megköszönték a munkáját.
De Rossi az elmúlt kilenc hónapban 30 mérkőzésen át irányította az együttest, amellyel 17 győzelmet, 9 döntetlent és 7 vereséget ért el.
A 41 éves egykori labdarúgó aktív pályafutása során szinte végig a “farkasokat” szolgálta, De Rossi 2001 és 2019 között több mint 600 mérkőzésen lépett pályára a fővárosi együttes színeiben.
Az AS Roma a csapat új edzője kilétéről egyelőre nem adott tájékoztatást, de bizonyára hamarosan újabb bejelentést tesznek.
Nota del Club
📄 https://t.co/dFX1ejoWtr#ASRoma pic.twitter.com/YznjGd8pXL
— AS Roma (@OfficialASRoma) September 18, 2024
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…