Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Griezmann vezérletével az Atlético hátrányból felállva legyőzte az RB Leipziget! – videóval

Utolsó mérkőzéseihez érkezett a Bajnokok Ligája főtáblájának első fordulója, ahol a csütörtöki játéknapon az Atalanta az Arsenallal, az Atlético Madrid pedig az RB Leipziggel csapott össze.

(Photo by Gonzalo Arroyo – UEFA/UEFA via Getty Images)

Ahogyan az várható volt, nem bővelkedett a helyzetekben az Atalanta és az Arsenal mérkőzésének első félideje. Az első lehetőség a 13. percben az Arsenal előtt adódott, amikor Saka végzett el laposan ígéretes helyről egy szabadrúgást, Carnesecchi azonban nagy bravúrral leért a jobb alsóba tartó lövésre. A 16. percben egy hazai helyzetet is fel lehetett jegyezni, egy beívelés után Hien tudott kapura fejelni, de a próbálkozása végül nem jelentett komoly veszélyt Raya portájára. A 30. minutumban egy szép összjátékot követően De Ketelaere lőhetett a tizenhatoson belülről, ám jócskán a kapu fölé vágta a labdát, ezzel el is lőve az első félidő minden puskaporát.

A második játékrész elején aztán büntetőhöz jutott az Atalanta, miután Parteyt látta szabálytalannak a játékvezető. A labda mögé Retegui állt, ám Raya érezte az irányt és védeni tudott, majd az olasz támadó közelről ismételhetett a kipattanóból, de olyan gyengén és rosszul helyezve fejelte a szinte teljesen üresen tátongó kapura a labdát, hogy Raya erre is visszaért! A 67. percben Cuadrado vette célba a bal felső sarkot a tizenhatoson kívülről, de a tekerése kevéssel a léc felett szállt el. A 74. percben ismét egy hazai lehetőséget lehetett feljegyezni, ismét Cuadradotól, aki ezúttal is a kapu bal oldalát vette célba, ám ezúttal kevéssel a bal sarok mellé célzott. A 75. minutumban aztán az Arsenal is jelentkezett egy komoly helyzettel, miután Martinelli tudott kiugrani a védők közül, de 11 méterről kissé kisodródva nem találta el Carnesecchi kapuját. Ezt követően már nem alakult ki újabb lehetőség, így mindkét fél 1-1 ponttal gazdagodott.

Atalanta – Arsenal 0-0 (0-0)
Helyszín:
Gewiss Stadion Vezette: C. Turpin
Gólszerzők: -ill.-

Sárga lapok: Ederson (12.) ill.-
Kiállítás: ill.-

Atalanta: Carnesecchi – Kolasinac, Hien, Djimsiti – Ruggeri (Pasalic 89.), Ederson, de Roon, Zappacosta (Bellanova 70.) – Lookman (Samardzic 89.), Retegui (Zaniolo 70.), De Ketelaere (Cuadrado 60.) Vezetőedző: Gian Piero Gasperini

Arsenal: Raya – White, Saliba, Gabriel, Timber (Calafiori 73.) – Rice, Partey (Jorginho 57.), Havertz – Saka (Sterling 73.), Jesus (Trossard 57.), Martinelli Vezetőedző: Mikel Arteta

A mérkőzés összefoglalója:

 

Már a 4. percben előnybe került az RB Leipzig együttese! Egy lipcsei kontra végén Openda lőhetett kapura, amit Oblak még bravúrral hárított, a kipattanóra viszont Sesko érkezett és 7 méterről a kapu közepébe fejelt, 0-1! A kapott gólt követően az Atlético magához ragadta a kezdeményezést, és több alkalommal is csak nagyon kevésen múlt, hogy nem tudtak kiegyenlíteni. A 26. percben Correa tudta kapura emelni a labdát, de a jobb kapufát találta el. Két perccel később már a kapufa sem mentette meg a vendégeket! Correa ugratta ki Llorentét, akinek a jobbról középre ívelt labdáját Griezmann 11 méterről a játékszert a földre lerúgva a léc alá vágta, 1-1! A játékrész utolsó szakaszában nem alakult ki nagyobb lehetőség, így döntetlen állással vonultak pihenőre a felek.

A második játékrész nem bővelkedett a helyzetekben, sokkal inkább a durva belépőkről szóltak ezek a percek, valamint pár apróbb lehetőséget lehetett feljegyezni. A véghajrá kezdetén aztán felélénkültek az események. A 77. percben Raum beívelése után Poulsen tudott fejelni, de a kísérlete centikkel elkerülte a bal alsó sarkot. Két perccel később Molina beadásából Griezmann fejelt kapura, Gulácsi azonban nagyot védett. Már-már úgy nézett ki, hogy a felek osztozkodnak a pontokon, amikor a 90. percben gólt szerzett az Atlético Madrid! Ekkor Griezmann ívelte be a labdát a tizenhatos széléről a hosszú irányába, ahol Gimenez megnyerte a maga fejpárbaját, és a hálóba továbbította a játékszert, 2-1! A ráadásban a Leipzig már nem tudott reagálni a kapott gólra, így az Atlético győzelemmel indította a BL-idényt.

Atlético Madrid – RB Leipzig 2-1 (1-1)
Helyszín:
Metropolitano Stadium Vezette: I. Kruzliak
Gólszerzők:
Griezmann (28.), Gimenez (90.) ill. Sesko (4.)
Sárga lapok: Le Normand (10.), de Paul (60.), Gimenez (61.) ill. Lukeba (39.), Baumgartner (49.), Henrichs 64.), Openda (90+4.)
Kiállítás: ill.-

Atlético Madrid: Oblak – Riquelme (Lino 63.), Mandava, Gimenez, Le Normand, Llorente – de Paul (Gallagher 63.), Koke, Griezmann (Witsel 90+2.) – Correa (Molina 66.), Alvarez (Sörloth 63.) Vezetőedző: Diego Simeone

RB Leipzig: Gulácsi – Orbán, Lukeba, Raum – Henrichs (Geertruida 69.), Haidara, Vermeeren (Seiwald 60,), Nusa (Baumgartner 46.) – Simons (Elmas 83.), Sesko (Poulsen 69.) – Openda Vezetőedző: Marco Rose

A mérkőzés összefoglalója:

 

A főtábla aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore