Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: tükörsima győzelemmel indított Hollandiában a Bayer Leverkusen! – videóval

Tovább folytatódott a Bajnokok Ligája főtáblájának első fordulója, ahol a csütörtöki játéknapon a Crvena zvezda a Benficával, a Feyenoord pedig a Bayer Leverkusennel csapott össze.

(Photo by Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images)

Nagyon korán, már az 5. percben megszerezte a vezetést a Bayer Leverkusen gárdája. A német csapat az ellenfél térfelén szerzett labdát, majd Wirtz megindult a kapu felé és 20 méterről ballal a jobb alsóba lőtt, 0-1! A korán kapott gól nem vetette vissza a hazai csapatot, amely több veszélyes lehetőséget is ki tudott alakítani, de a befejezések nem sikerültek túl jól. A 30. percben aztán megduplázta előnyét a Leverkusen, miután Frimpong jobbról érkező beadására Grimaldo érkezett a hosszún, és a hálóba passzolt, 0-2! Igen hamar közelebb zárkózhatott volna a hazai gárda, de a 33. percben Paixao hiába került jó helyzetbe, a lövése középre tartott, így Hradecky hárítani tudott, majd a kipattanót egy másik hazai játékos a kapu fölé vágta. A 36. minutumban aztán el is dőlt a mérkőzés sorsa. Ismét Frimpong ívelte be a labdát, a hosszún ezúttal Wirtz érkezett, aki a hosszún teljesen zavartalanul a kapuba passzolhatta a játékszert, 0-3! Ezzel viszont nem értek véget a Feyenoord megpróbáltatásai, ugyanis a 45. percben egy beívelt szabadrúgást Tapsoba fejelt középre, amibe a hazaiak kapusa, Wellenreuther olyan rosszul ért bele, hogy a labda a saját kapujában kötött ki, 0-4!

A második játékrész már jóval kevesebb eseményt hozott, mivel a Leverkusen alaposan visszavett az iramból, és teljesen átadta a kezdeményezést a Feyenoord csapatának. A holland gárda küzdött is a becsületgól megszerzése érdekében. Az 55. percben Timber küldött egy életerős lövést Hradecky kapujára, amit a hálóőr ki tudott ütni szögletre. A véghajrához közeledve kétszer is a Leverkusen hálójába juttatták a labdát a hazaiak játékosai, ám mint kiderült ezt mindkétszer lesről tették, így megmaradt a felek között a négygólos különbség. A véghajrában aztán sokkal inkább a levegőben lógott a Leverkusen 5. gólja, mint a Feyenoord szépítése, de újabb gól már nem született, így a Leverkusen már az első félidőben beállította a végeredményt.

Feyenoord – Bayer Leverkusen 0-4 (0-4)
Helyszín:
De Kuip Vezette: D. Massa
Gólszerzők: -ill.
Wirtz (5., 36.), Grimaldo (30.), Wellenreuther (45. – öngól)
Sárga lapok: Trauner (43.) ill.-
Kiállítás: ill.-

Feyenoord: Wellenreuther – Lotomba (Hadj Moussa 61.), Trauner (Mitchell 71.), Beelen, Hancko – Hwang, Zerrouki (Smal 46.), Timber – Milambo (Nadje 75.), Gimenez, Paixao (Ueda 61.) Vezetőedző: Brian Priske

Bayer Leverkusen: Hradecky – Hincapie, Tah, Tapsoba – Frimpong, Xhaka (Palacios 81.), Andrich, Grimaldo (Belocian 81.) – Terrier (Adli 71.), Wirtz (Garcia 71.) – Boniface (Schick 62.) Vezetőedző: Xabi Alonso

A mérkőzés összefoglalója:

 

A Benfica is nagyon korán, már a 9. percben előnybe került a Rajko Mitic stadionban. Ekkor Bah beadására Aktürkoglu érkezett középen, majd a hálóba passzolt, 0-1! A vezetés megszerzését követően sem vett vissza a Benfica, amely uralta a mérkőzést, és a félidő második felének elején meg is tudták duplázni az előnyüket. A 29. percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a csapat, amit Kökcü a bal sarokba tekert, 0-2! A játékrész végéhez közeledve majdnem közelebb zárkózott a Crvena, de Ivanic tizenhatoson kívülről leadott lövése kevéssel a jobb sarok mellett zúgott el, így kétgólos előnnyel vonulhatott a szünetre a portugál gárda.

A második játékrészben a Benfica már nem törekedett akkora dominanciára, és átadta a lehetőséget a szerb csapatnak. A Crvena viszont nem igazán tudott mit kezdeni a portugálok védekezésével, amit jól mutat, hogy egyetlen komolyabb helyzetet tudtak kialakítani a 65. percben, amikor Djiga tizenhat méterről elengedett lövése kevéssel a bal kapufa mellett zúgott el. A 83. minutumban még tovább növelhette volna előnyét a Benfica, de Di Maria lövése centikkel a felső léc felett hagyta el a játékteret. A 86. percben aztán némileg a semmiből közelebb tudott zárkózni a Crvena, izgalmassá téve ezzel az utolsó perceket. A 86. percben Ndiaye indításával Milson tudott kilépni, ő pedig mattolni tudta Trubint, 1-2! A ráadásban még Amdouni előtt adódott lehetőség arra, hogy visszaállítsa a kétgólos különbséget, de a lövése végül nem talált kaput, így a Benfica az első félidei előnyét beosztva begyűjtötte a három pontot.

Crvena zvezda – Benfica 1-2 (0-2)
Helyszín:
Stadion Rajko Mitic Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Milson (86.) ill. Aktürkoglu (9.), Kökcü (29.)
Sárga lapok: Silas (25.), Seol (90+4.) ill. Carreras (52.), Aursnes (77.)
Kiállítás: ill.-

Crvena zvezda: Glazer – Seol, Spajic, Djiga, Mimovic (Dalcio 27.) – Silas, Elsnik, Krunic (Ilic 82.) – Bruno Duarte (Ndiaye 71.), Olayinka (Milson 71.), Ivanic Vezetőedző: Vladan Milojevic

Benfica: Trubin – Bah (Kaboré 37.), Otamendi, Silva, Carreras – Di Maria (Beste 88.), Kökcü (Barreiro 88.), Florentino, Aktürkoglu – Rollheiser (Aursnes 56.), Pavlidis (Amdouni 88.) Vezetőedző: Bruno Lage

A mérkőzés összefoglalója:

 

A főtábla aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore